3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Újdonsült szülőként az egyik legnehezebb dolog cipőt választani a gyereknek. Kezdőként még lehet, hogy kicsit tanácstalanok vagyunk, de idővel majd beletanul az ember ebbe is. Azzal tisztában vagyunk, hogy nem mindegy, hogy mikor milyen cipő kerül a lábára. 

Nyáron talán a szandáloké lesz a főszerep. De hogyan válasszunk? A következő pár sorban most összeszedtünk néhány szempontot, amelyek alapján meghozhatjuk ezeket a döntéseket. 

Zárt vagy nyitott szandált vegyek a gyereknek?

A szandál beszerzése sok dologtól függ. Láthatod, hogy a LifeStyleShop webáruház gyerekszandáljai között van ilyen is és olyan is. Na de melyiket vegyük meg?

A lábbeli típusát ez esetben a kor befolyásolhatja. A kisgyermekek életében a legfontosabb ilyenkor, hogy a szandál stabilan tartsa a kicsik lábát, illetve elegendő szellőzést biztosítson számukra. 

Az elöl és hátul is nyitott darab csak 5-6 éves kortól ajánlott, az ennél fiatalabb gyerekeknek bőven elegendő a zárt első résszel rendelkező darabokat beszerezni. Ez azért lényeges, mert a picike lurkók még sokszor eleshetnek, megsérülhet a lábuk, mivel nem elég magabiztosak.

Milyen a szandál talpa?

Nos, nem meglepő, hogy most is az életkor lesz a döntő szempont. A nagyon kicsi gyermekeknek a puha talpú szandálok ajánlottak, amit ő úgy érzékel majd, mintha mezítláb szaladgálna. Ez segít nekik abban is, hogy megdolgoztassa az izmokat, a lábfejeket, viszont a veszélyes szennyeződésektől mégis óvja őket.

A merevebb és a keményebb talppal rendelkező változatokat már akkor kell elővenni, amikor a gyerkőc biztos lábakon áll. A talp azonban mindig csúszásmentes legyen!

A gyerekszandál anyagáról és méretéről

Olyan gyerek szandálok mellett dönts, amelyeknek legalább a talpa bőrbarát anyagból készült és pontosan igazodik a láb formájához.

A minőségi szandálok egy része különleges technológiával készül, és ezeknek a kínálatában a szülők is találnak tökéletes darabokat. A Birkenstock, a Skechers, a DD Step, az Ipanema és Rider márkák kollekcióinak modelljei például a kicsik és nagyok nagy kedvencei lehetnek. 

A méret is meghatározó, mivel sem a túl nagy, sem a túl kicsi szandálban nem fogja majd jól érezni magát a lurkó. Az a jó, ha a gyermek nagylábujja körülbelül 1 cm távolságra van a szandál orrától. Ilyen módon elkerülhető a kényelmetlenség érzése. 

Mikor húzzon a gyerek szandált és mikor ne?

Az életkort már kiveséztük, de nemcsak ez számít, hanem az is, hogy mit csinál éppen a gyermek. Hiába elég nagy, de ha például bringázni, rollerezni vagy túrázni megyünk vele, akkor sokkal előnyösebb a zártabb lábbeliket a lábára húzni. Ez megvédi a lábfejét a sérülésektől, a külvilág szennyeződéseitől. 

A gyerekszandál kiválasztása nem egyszerű, de ha odafigyelsz, akkor mindig jól érzi majd magát benne a gyermeked. 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Vásárló Különleges ajándékötletek nagymamáknak különleges alkalmakra
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:59
Valakit, aki igazán közel áll hozzád, megajándékozni mindig izgalmas kihívás. Főleg, ha az érintett egy különleges nő, mint például édesanyád vagy nagymamád. 
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Kollagén: a szépség titkos szövetségese
Márkázott tartalom | 2026. január 4. 09:31
Gondolkodtál már azon, hogyan tükrözheti bőröd, hajad vagy körmeid egészsége a belső táplálást? A szépség nem csupán a külvilágnak szól, hanem testünk belülről sugárzó állapotát is tükrözi. A kollagén, mint a test egyik alapvető fehérjéje, fontos szerepet kap a bőr rugalmasságában, a haj fényességében és a körmök erősségében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG