Mint mondta, csaknem 3 ezer dolgozót vesznek át a Corától. A kapcsolatfelvétel nem rég kezdődött meg, azt remélik, néhány hónap alatt lezajlódhat az átvétel. Az érintett áruházak nyitva tartanak az átalakítások ideje alatt is.
Gillemot Katalin szerint önmagában a felvásárlás nem okoz azonnal jelentős változást a piacon, a későbbi hatást pedig most még nehéz megmondani.
A Nielsen 2010-es adatai szerint az Auchan a hatodik helyen áll 224,8 milliárd forintos forgalommal az üzletláncok rangsorában, a Cora forgalma 96,6 milliárd forint volt, ezzel a 10. helyet foglalta el.
Az Európai Bizottság április 18-án hagyta jóvá, hogy a az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t.
Az uniós végrehajtó testület indoklása szerint "a bizottság által folytatott vizsgálatok megerősítették, hogy az egyesüléssel létrejött vállalatnak továbbra is számos egyéb erős versenytársa lesz, és hogy valamennyi érintett piacon elegendő számú alternatív szállító áll majd a fogyasztók rendelkezésére".
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
„Nincs még vége!” – balhé jöhet az örmény választások után
24 perce
-
Ez várja a benzinkúton kedden
körülbelül 1 órája
-
Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
körülbelül 1 órája
-
Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
2 órája
-
Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
2 órája
-
Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
2 órája
-
Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
3 órája
- Brutális bírságot kaptak a nagybankok a versenyhatóságtól Romániában
- Itt vannak Magyar Péter legújabb bejelentései, a devizahiteleseknek is érdemes lesz figyelni
- Magyar Péter és Lannert Judit is köszöntötte a pedagógusokat
- Putyin ezt nem fogja jól viselni: egy újabb ország választhatja „az európai utat”
- Nukleáris létesítménybe csapódott be egy orosz drón: megmérték a sugárzási szintet
- Közel 70 milliárd forintos profit jött össze az orosz-magyar topmilliárdosnak
- Belügyminisztérium: Elkezdődött a politikai alapon adott menedékjogok felülvizsgálata
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Ez várja a benzinkúton kedden
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Durván elszállt a költségvetési hiány
11:39
-
Fellélegezhetnek a befektetők? Enyhült a pesszimizmus
11:21
-
Lesújtó képet fest a női vezetők helyzetéről egy kutatás
10:54
-
Nem bújhatnak ki a válaszadás alól: új szabályokat vezet be az MNB
10:32
-
Vészjelzés a szomszédból: egy határzár átírná a horvát étrendet
10:11
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
97. Ünnepi Könyvhét, bábelőadás, kiállítás a Bródy heti kínálatában
08:14
-
„Ne féljetek!” – Sulyok Tamás és más állami vezetők mellett tüntettek a Sándor-palotánál
07:30
-
Medárd ezúttal nem hoz esőt
07:05
-
Lezárják a Széchenyi utcát a piaccal összekötő átjárót a belvárosban
18:36
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
2026. június 8. 05:44
-
Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
2026. június 8. 06:39
-
Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
2026. június 7. 15:45
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36




