3p

Aligha akad olyan felelős állattartó, aki ne tenne meg mindent azért, hogy az általa befogadott kis élet a lehető legjobb ellátásban részesüljön. Legyen szó bármilyen állatról, éppen olyan igényekkel rendelkeznek, mint mi magunk, sőt, mivel sokszor nem a természetes élőhelyükön kénytelenek élni - hanem akár földrészekkel odébb - ezért aztán a mi felelősségünk, hogy minden speciális igényüket kielégítsük.

Persze ez sokkal egyszerűbb, ha kutyáról vagy macskáról van szó, ám a ritkább állatok, mint például a kétéltűek, a hüllők, a rovarok, a halak, a madarak vagy az apró emlősök tartóinak sokkal nehezebb dolguk van, hiszen nem mindent lehet beszerezni az átlagos kisállat-kereskedésekben.

Probléma megoldva!

Vagyis nehéz dolguk volt eddig, de most, hogy a Zoo Med fantasztikus termékei elérhetővé váltak a TerraPlaza kínálatában, sokkal könnyebbé válik a különleges állatok tartása.

A negyven évvel ezelőtt alapított társaságot Gary Bagnall-nak köszönhetjük, aki szerencsére gyermekkora java részét a természetben töltötte, így módjában állt alaposan megfigyelni az állatokat és a természetet egyaránt. Épp ezért az általa alapított terrarisztikai márka minden kétséget kizáróan a lehető legmagasabb minőséget képviseli, amellett, hogy számtalan újításának köszönhetően roppant korszerű termékeket dob a piacra, mind felszerelés, mind eledel, mind pedig vitaminkészítmények tekintetében.

Bármire is van szüksége az állatnak, itt biztosan meglesz!

Ugye ismerős az érzés, amikor a kommersz áruházban elmondjuk, mire is van szüksége a állatnak, és csak kikerekedő szemek merednek ránk? Ez akár vicces is lehetne, csakhogy otthon vár ránk a teknősünk, a kaméleonunk, a pókunk, a kígyónk, akinek az életét jobbá szeretnénk varázsolni, és akik számítanak ránk.

A TerraPlaza Zoo Med részlegén megtalálhatunk mindent, amire csak szüksége lehet különleges házi kedvencünknek:

  • Fénycsöveket, amelyek biztosítják a megfelelő erejű és minőségű fényt, akár egyedileg, akár szettben vásárolva, esőerdei és sivatagi kivitelben.
  • Terráriumfedelet a biztonságos állattartás érdekében.
  • Terráriumhoz való lámpákat, amelyek elengedhetetlenek a komfortos léthez.
  • Melegítésre alkalmas lámpákat, amely nélkül kisállatunk szenvedne, természetesen lámpatestek és búrák, állványok széles választékával.
  • Hőmérőket és termosztátvezérlőket, amelyekkel a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat tudjuk biztosítani.
  • Tápokat és vitaminokat, hogy mindig tele legyen a pocak.
  • Komplett élőhelyeket, ha nem szeretnénk mi magunk vesződni az összeválogatással.
  • Terráriumtalajt, hogy a legautentikusabb lakhelyet biztosítsuk a számára.
  • Szűrőket, hogy vizüket minél tisztábban tarthassuk.

Mindent egy helyen!

Aligha létezik annál praktikusabb, mint amikor mindent egy helyről be lehet szerezni, hiszen így nemcsak kényelmesebb és hatékonyabb a vásárlás, de még azt is garantálja, hogy a vásárolt elemek kompatibilisek egymással, és a megszokott, nagyszerű minőséget képviselik.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG