3p

A történelem során több nemzet már az ókorban említette és fogyasztotta a mikroalgákat, többek között a maják és aztékok is. Fontos élelemnek tartották, úgy tekintettek rá, mint a földi élet első megtestesítőjére. Évezredekkel ezelőtt zöld aranynak nevezték ezt a különös növényt, ami túlélt minden jelentős változást bolygónkon. 

 

Magyarországon a Mannavita vállalat képviseletében készülnek algatartalmú étrend-kiegészítők tabletta és kapszula formájában. A termékek előállításához orvosok és táplálkozási szakemberek véleményére támaszkodnak. 

Prevenció

A vitalitás és egészségmegőrzés kulcsfontosságú minden életkorban, ezért szükséges odafigyelni a rendszeres mozgásra és a minőségi ételek fogyasztására. Ha mégis ki kell egészíteni ezeket, vagy pótolni a hiányzó ásványi anyagokat, az alábbiakat érdemes tudni az algákról. Bár nem számítanak csodaszernek, de az ételekből hiányzó mikrotápanyagokat képesek pótolni. 

A legerőteljesebb hatást sejtszinten fejtik ki, jelentős szerepük van az immunerősítésben és a méregtelenítésben is. Továbbá megfelelő védelemmel látják el a sejteket, és kiemelkedően magas az antioxidáns tartalmuk is. 

Az egészségtudatos élet során döntő szempont a betegségek elkerülése, ezért kiemelendő a vitaminok, ásványi anyagok megfelelő bevitelére figyelmet fordítani. 

Természetes étrend-kiegészítés

Az Imunex algakapszulák összetevői, a mikroalgák közel 4000 tápanyagot tartalmaznak, melyek elősegítik a szervezet vitalizálását. A mikroalgák természetes formában tartalmazzák a szervezet számára fontos ásványi anyagokat és nyomelemeket, természetes módon kapcsolódva a fehérjékhez. Emiatt sokkal jobb felszívódásra képesek, mint a szintetikus vitaminok. 

A rendszeres mikroalga-fogyasztás rendkívül jó hatással van az átlagos élettartamra. Japánban régóta jelen van az étrendben, az ott élő emberek egészsége kifejezetten jó, és átlagéletkora is kiemelkedően magas a világ többi országának népéhez képest. A japán táplálkozásban nagy hagyománya van az algatartalmú ételeknek. Rendszeresen készítenek és fogyasztanak algalevest, algasalátát, ízesítenek algás fűszerekkel és tradicionális ételükbe, a sushiba is tesznek algát. Egy japán ember átlagosan 10 kg mikroalgát fogyaszt évente. 

A természetes mikroalgáknak köszönhetően az Imunex kapszulák olyan komplex termékek, melyek biztosítják a szervezet számára azokat az antioxidánsokat is, melyeket a szervezet csak kis mértékben termel. 

Megfelelő folyadékbevitel

A folyadék a szervezet egészséges állapotához is kiemelten fontos, gyakori, hogy az emberek jóval kevesebb természetes formában előforduló folyadékot fogyasztanak. Legjobb, ha ezek: tiszta víz, cukormentes italok, gyógynövényes teák.

Az algák legerőteljesebben elegendő víz kíséretében fejtik hatásukat, ezért fontos a megfelelő folyadékbevitelre még gondosabban ügyelni. 

Az algakapszulát egy nagy pohár vízzel vedd be, étkezéstől függetlenül. Naponta 3 x 2 tabletta az általánosan javasolt mennyiség. 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG