3p
A mosószer vezet, az öblítő a harmadik legkelendőbb háztartási vegyi áru.

A mosószerek kiskereskedelmi forgalma átlag alatti, míg az öblítőké átlag feletti növekedést mutatott a hazai kiskereskedelemben tavaly augusztus és 2017. július között - derült ki a Nielsen kutatásából.

Mosószerekből mennyiségben stagnált a piac, értékben pedig 7 százalékkal több fogyott, 40 milliárd forintot meghaladó összegben, míg öblítőből mennyiségben 7 százalékkal, értékben pedig 6 százalékkal többet adtak el, ez utóbbira húszmilliárd forint ment el a Nielsen indexe szerint.

Lehet, hogy téged is átvernek a mosószerrel! >>>

A mosószerek közül a folyékony gél és a por állagú mosószerekből fogy a legtöbb: az előbbiből több mint 33 millió liter, míg az utóbbi, ún. hagyományos mosóporból pedig közel húszmillió kilónyi fogyott. A por alapú mosószerek népszerűsége jellemzően csökken. Ugyanakkor nagyon jönnek föl a mosókapszulák: ezek piaca értékben meghaladja a hétmilliárd forintot, ez 8 százalékos növekedés az előző évi azonos időszakhoz képest.  A magyarok nyitottak az innovációra, ha a mosásról van szó: az újdonságnak számító mosókendők piaca mennyiségben 32 százalékkal nőtt. A sajátmárkás mosószerekből kevesebb fogyott a tizenkéthavi összevetésben, a teljes kategória mintegy 8 százaléka az övék.

Tudatosság

A színes ruhákra specializálódott mosószer nagy favorit, az értékesítések valamivel több mint felét a színekre áldozzuk. Ugyanakkor a kimondottan fehér vagy fekete mosásokra kifejlesztett termékek iránt is mind nagyobb a kereslet: a magyar fogyasztók tudatosan mosnak.

Szeretjük az illatos ruhákat: a vizsgált időszakban mennyiségben hét százalékkal többet, közel negyvenmillió liter öblítőt locsoltunk ruháinkra, ez értékben hat százalékos növekedés. Jellemzően a közepes, 1 és 2 liter közötti kiszerelésekre voksolunk.  Az öblítők esetében is a márkákat preferáljuk, hiszen a teljes kategóriából mindössze hat százalékot visznek el a sajátmárkás termékek.

Újdonságat is szeretjük

A színfogó kendők iránt is egyre nagyobb a kereslet: mennyiségben egyötödével (22%) többet vásároltak belőle a hazai kiskereskedelemben, és értékben is kétszámjegyű növekedést regisztrált a Nielsen kiskereskedelmi indexe.

Ugyanakkor szívesen teszünk be mást is a dobba: a különféle mosószeradalékok forgalma mennyiségben közel negyedével nőtt. Ezek közül a legnépszerűbbek a folyékony és a tablettás adalékok. Mosás után is szeretjük megtartani a jó illatot: az illatpárnák több mint 100 milliós piaca nyolc százalékos mennyiségi növekedést mutat tizenkéthavi összevetésben, a megelőző hasonló időszakhoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG