2p
Újra lehet pályázatokat benyújtani.

A programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból - mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

A kormány 2016 októberben hirdette meg először az elektromos autók vásárlására a támogatást, az elmúlt két évben 1200 pályázatot nyújtottak be 1600 tisztán elektromos hajtású jármű vásárlásának a támogatására. 2018 szeptember 30-áig 1,129 milliárd forint támogatást fizettek ki 781 autóra.

A korábbi 2 milliárd forint keretet a kormány 300 millió forinttal megemelte, ehhez jön a most megnyíló 3 milliárd forintos keret. A megnyíló pályázatban is a bruttó vételár 21 százalékára, maximum 1,5 millió forint támogatást lehet kérni, változás a korábbi kiíráshoz képest, hogy a 15 millió forint maximális bruttó vételárat 20 millió forintra emelték.

A magánszemélyek, gazdasági társaságok, önkormányzatok október 29-én 8 órától adhatják be a pályázatot a vissza nem térítendő támogatásra itt.

Elő a milliárdokkal: ki kaszál a legtöbbet a villanyautózáson?

Jelenleg több mint 300 töltőállomás üzemel Magyarországon, az év végére ez a szám megközelítheti az ezret. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?  
Vásárló Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani. 
Vásárló Állítsuk össze használt ruhákból a gardróbunkat!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:15
Régebben élt egy olyan tévhit az emberek fejében, hogy csak az jár használt ruhában, akinek nincs pénze másra. Ezért a second hand termékeket sokan el is utasították. De az is gyakran előfordult, hogy eltitkolták a beszerzési forrást még akkor is, ha egy igazán különleges darabról volt szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG