3p
Ugyan az év végéig meghosszabbították a pályázatot, igazából nem is a járművek rendkívül magas ára az, ami elrettenti az embereket az e-autóktól. Jelenleg ugyanis egyszerűen nincs elég töltőállomás az országban, ami így infrastruktúra szintjén korlátozza az elektromos autók terjedését. Jó hír azonban, hogy akit már egyszer beszippantott, azok soha többé nem ülnének benzines vagy dízeles kocsiba.
Smart Forfour Electric - ez csak a kezdet

Ahogy arról már korábban is írtunk, év végéig meghosszabbították a tisztán elektromos hajtású autók vásárlásának támogatási pályázatát. Ez azért is különösen furcsa, mivel az 1,5 millió forintos ártámogatás lehetősége eredetileg május elsején szűnt volna meg, áprilisig azonban mindössze 230 pályázatot kapott a kormány, noha ez a keret legalább háromezer autó támogatására lenne elég. A Használtauto.hu utánajárt, pontosan mi fogja vissza a magyarokat, így kiderült: nem csak a magas ár miatt rettennek el, de számos egyéb nyűgről is inkább lemondanak a környezet kárára az autósok, tudta meg a Privátbankár.hu.

Miért éri meg és miért ódzkodnak tőle?

A felmérés eredményei szerint a válaszadók a villanyautózás legfőbb előnyének sorrendben az olcsó üzemeltetést, a környezetbarát működést és a kisebb meghibásodási lehetőséget tartották. A legjelentősebb hátránynak a villanyautók iránt még csak érdeklődők kétharmada a túl magas vételárat, míg nagyjából ugyanilyen arányban második problémaként az ilyen járművek tulajdonosai a töltési infrastruktúra hiányát hozták fel. A harmadik probléma pont az egyik előny, a csendesség: a válaszadók fele rótta fel hibaként, hogy a csendesség miatt nehezebben észrevehetők az elektromos autók.

A felhasználók különösen vidéken tartják elégtelennek a töltőállomásokkal való ellátottságot: míg a fővárosban 5-ös skálán átlagosan 3,28-ra értékelték ezt a tényezőt, addig a vidéki helyzet 1,31-as átlagot kapott. Nem csoda, hogy a villanyautójukat 70 százaléknyian jellemzően otthon töltik fel, és töltéskor a tulajdonosok 71 százaléka többnyire megvárja, míg az autó teljesen feltölt.

Jelenleg egyébként alig több mint 200 regisztrált töltőállomás van Magyarországon, ami fele a környékbeli országokénak, fűzte hozzá Katona Mátyás, a Használtautó-csoport autós portálja, az Autonavigátor.hu főszerkesztője.

Ha egyszer megszeretted, többé nem ereszt

A villanyautót vezetők 55 százaléka értékelte az ötös skálán legalább 4-essel a zöld rendszám motiváló erejét. Az ingyenes parkolás mellett ez olyan előnyöket biztosít, mint kedvezményes áramtarifa, illetve mentesülés a regisztrációs adó, a cégautóadó és a gépjárműadó fizetésétől.

A villanyautók tulajdonosai 59 százalékban biztosan, míg 18 százalékban nagy valószínűséggel állítják, hogy következő autójuk is elektromos meghajtású lesz. A bővülés jelenlegi ütemét látva azonban kétségesnek tűnik, hogy a kedvező folyamatok elegendőek lesznek-e néhány éven belül megsokszorozni az érdeklődők számát annak érdekében, hogy 2020-ra teljesüljön a Jedlik Ányos tervben szereplő 30 ezres villanyautó-állomány elérése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG