A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Multi Webshop Kft. és a Csapó Invest Egészégjavító Termékgyártó és Forgalmazó Kft. nem igazolt az egészségre gyakorolt, illetve gyógyító hatásokkal népszerűsítette az Energiaspirált, amivel megtévesztette a fogyasztókat.
A hatóság szerint azoknak a fogyasztóknak a figyelmét akarták felkelteni, akik kifejezetten egy betegség megelőzése vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása miatt vagy egészségügyi állapotuk javítása miatt keresik a különböző terápiás lehetőségeket, módszereket.
A GVH szerint fontos kiemelni, hogy az olyan fogyasztó, akinél valamilyen működési zavar, rendellenesség áll fenn a szervezetében, sérülékenyebb, egészségi állapotánál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben van a vállalkozások tájékoztatásaival, reklámjaival szemben.
A GVH nem hitt a természetgyógyászoknak
A versenyhivatal közleménye szerint az Energiaspirállal kapcsolatban megfogalmazott tájékoztatásokat reklámokban, televíziós vásárlási műsorokban, a vállalkozások saját honlapjain és egyéb termékleírásokban juttatták el a fogyasztókhoz. A hirdetésekben, termékleírásokban az eszköz pozitív hatásain túl több konkrét betegséget és azok tüneteit is felsorolták (pl. gerincproblémák, asztma, allergia, cukorbetegség, stb.), melyek azt a látszatot kelthették a fogyasztókban, hogy a készülék ezekre a problémákra is megoldást nyújt.
A Gazdasági Versenyhivatal azt vizsgálta, hogy a tájékoztatásokban megfogalmazott állítások megfelelnek-e a valóságnak. A vizsgálat során ehhez a vállalkozásoknak olyan bizonyítékot kell bemutatniuk, amely minden kétséget kizáróan igazolja a hirdetésben szereplő állítások valódiságát. A vállalkozások állításaik igazolására természetgyógyászok véleményét, illetve fogyasztói tapasztalatokat mutattak be, azonban a GVH gyakorlata alapján nem tekinthetők tudományos bizonyítéknak a pozitív terméktapasztalatok, a betegektől, szakmai felhasználóktól származó vélemények.
A GVH megítélése szerint a vállalkozások által benyújtott bizonyítékok nem feleltek meg a tudományos ismeretekkel, megalapozottsággal szembeni elvárásoknak, így egyik cég sem tudta bizonyítani, hogy az Energiaspirállal ténylegesen elérhetőek-e a tájékoztatásokban kiemelt
egészségügyi hatások. Emiatt a GVH a Multi Webshop Kft.-t 10.985.600 forintra, a Csapó Invest Egészégjavító Termékgyártó és Forgalmazó Kft.-t pedig egymillió forintra büntette.
Két céget büntetett meg tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a hatóság, mert nem tudták igazolni, hogy valóban gyógyít az energiaspirál.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
körülbelül 1 órája
-
F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
körülbelül 1 órája
-
Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
2 órája
-
Szerkezetkész alapokon: így gyorsítható fel a vállalati generatív AI bevezetése
3 órája
-
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
3 órája
-
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
4 órája
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
5 órája
Mfor.hu Top24
- Egy 21 éves férfi a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
- Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
- Magyar Péternek megerősített védelem kell olvasóink szerint – A hét ábrája
- „Jobban érdekelnének a részletek, mint a nagy bemondások” – mérlegen a Tisza eddigi gazdaságpolitikája
- Kijevi hadiüzemeket támadtak az oroszok
- Lombikprogram: ezekben az országokban 50 pluszos nőket bevállalnak
- A nagy afrikai útépítés-biznisz: reagált a Duna Aszfalt az Eximbank-botrányra
Vásárló
Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding.
Vásárló
Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló
Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül?
Vásárló
A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
Vásárló
A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló
Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló
Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló
Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló
Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Heti top
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
- Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon? 2026. július 20. 09:06
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
3 órája
Makro / Külgazdaság
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kim Kardashian még a bukott vizsgájából is pénzt csinál2026. július 26. 06:36 -
Nagybevásárlás közben 360 milliárdot fordított részvényeseire az OTP2026. július 26. 06:00 -
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Kiderült, mi a magyarok kedvenc álomautója
14:23
-
Idén is meghirdetik a neves dizájnversenyt
13:06
-
Idén emelkedett a kereslet a nemzetközi befektetési szolgáltatások iránt – Klasszis Podcast
12:02
-
Öröklés: ezekre a buktatókra érdemes figyelni!
11:07
-
Az iráni háború aggasztja a magyar cégeket is
10:12
Turizmus Online cikkei
-
Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében
19:16
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
A vidék hírei
-
Jön az újabb hőhullám: Magyarország lehet Európa legforróbb pontja
08:38
-
Vágner Ákos: vizsgálják a Ráchegyet tehermentesítő út megépítésének lehetőségét
19:30
-
Hírek a garázsból: bemutatjuk a Chery-t
18:24
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
2026. július 26. 06:01
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
2026. július 26. 10:11
-
Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
2026. július 25. 16:31
-
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
2026. július 26. 11:44
-
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
2026. július 26. 09:13

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




