4p
A szülők harmada 20‒30 ezer forint közötti összeget szán iskolaszerekre gyermekenként. A tanévkezdéshez kapcsolódó összes kiadás azonban ennél jóval többre rúg: a magyar családok csaknem fele 40 ezer forintnál, 14 százaléka pedig 60 ezer forintnál is többet költ a tanévkezdésre.
Papír, füzet - ez a biztos.

A magyarok csaknem fele augusztus elején szerzi be az iskolához szükséges eszközöket. A táskát, tolltartót, füzeteket, írószereket a legtöbb család közösen választja ki. Mondhatjuk, hogy tipikusan mindent az anyukák csinálnak, az apukák legmagasabb arányban az írószerek megvásárlásakor segédkeznek, ám ekkor is csupán 4 százalékuk aktív – derült ki a REGIO JÁTÉK online kutatásából.

Táska: 10-15 ezer

Az internetes felmérés választ ad arra is, hogy a legnagyobb kiadást a többségnek az iskolatáska és írószerek megvásárlása jelenti. A magyarok több mint egyharmada 10 és 15 ezer forint közötti összeget költ el iskolatáskára. A kiválasztásánál a praktikusság a legfontosabb, a szülők több mint 90 százaléka eszerint vásárol gyermekének iskolatáskát, noha a gyermekek inkább spontán választanának. A szín csupán 11 százalékuknak fontos, míg a kedvenc mesehős táskán való megjelenése a gyermekek 22 százalékát hozza lázba.

Míg a magyarok 9 százalékát egyáltalán nem terheli meg az évkezdéshez köthető bevásárlás, a családok 61 százalékának spórolnia kell rá. Nagy összegeket költünk az iskolára való felkészítő különórákra is: a családok 10 százalékának ez a legnagyobb kiadása. A tankönyvek ugyanakkor kevésbé terhelik meg a családi kasszát, mindössze a lakosság 6 százaléka költ ezekre a legtöbbet.

Készülődés a gyermekkel

Mind a szülők, mind pedig a 6‒10 éves gyermekek számára a korai felkelés okozza a majd a legnagyobb kihívást szeptemberben: a szülők fele, a gyerekeknek több mint kétharmada tart ettől.

„Érdemes gyermekünket már augusztusban, folyamatosan hozzászoktatni a korai keléshez” – hívta fel a figyelmet Varga Judit, a REGIO JÁTÉK gyermekpszichológusa. A szakember szerint a nyári szünetben általában minden gyereknél kitolódik az esti lefekvés, amit – gyermektől függően – augusztus utolsó heteiben érdemes minél előbbre hozni. A koránkelésre egyébként az iskolások mellett már a legtöbb óvódásnak is készülnie kell, hiszen sok helyen a nagycsoportosoknak nyolc órára be kell érniük.

Varga Judit kiemelte, általában a gyerekeknek nem kell különösebben kedvet csinálni az iskolához, ám mindenképpen hasznos, ha a szülő a saját gyerekkori élményeiről mesél. „A gyermeknek már eleve vannak fantáziái arról, hogy milyen lesz az iskola, ám nagyon fontos erről beszélgetni velük, hogy lehetőleg ne álljanak nagyon távol az elképzelések a valóságtól. Ritkán fordul elő, hogy a gyermekek félnek az iskolától, ennek általában az az oka, hogy nem tudják, mi vár rájuk. Emiatt is hasznos sokat beszélgetni velük, minden kérdésüket őszintén megválaszolni, és ha kell, az utolsó részletig elmesélni, mi hogyan fog történni szeptembertől” – fűzte hozzá a szakember.

A szülők többsége erre fokozottan oda is figyel, hiszen a családok kétharmadánál rendszeres téma már augusztusban az iskola, ám a szülők 4 százalékának egyáltalán nem jut ideje gyermekével erről beszélgetni.

Csak a pénz számít? Miért nem merünk gyereket vállalni?

Kevés pénzzel, semmi perspektívával nem lehet egykönnyen családot alapítani - legalábbis a a születésszámokból erre tudunk következtetni. Nem csak az anyagiakra koncentrálnak azok a párok, akik haboznak bevállalni egy gyereket, a társadalmi struktúrák átalakulása miatt egyre később merünk belevágni a babaprojektbe - Lipták Zita pszichológussal a családalapításról beszélgettünk nemrég:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG