5p
A benzinárak a hét elején még a múlt hét átlaga alatt változtak, de az utolsó 3 nap mintegy 60 dollárral emelkedtek. Miután a héten sikerült megegyeznie az OPEC-nek a kitermelés csökkentéséről, öt dollárral nőtt az olajár. Az előrejelzések sem tartogatnak túl sok jót: olyan szintű áremelés jön a hazai kutakon, amit nagyon rég láttak a magyar autósok.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat a Reuters november 30-ig történő árjegyzései és piaci hírek alapján végezte el.

A Brent spot kőolaj ára a héten 44-52 dollár között ingadozott, heti átlagban közel 2,6 dollárral, 5,7 százalékkal nőtt az ár. A spot olajár a hét első két napján még csökkent, majd szerdán és csütörtökön összesen 7,6 dollárral nőtt, pénteken már csak kis emelkedés volt. A hét eleji gyengülést az magyarázza, hogy akkor a piaci uralkodó nézet az volt, hogy nem sikerül az OPEC tagországoknak egyezségre jutni, majd 30-án bombaként robbant az egyezség híre, s később annak részletei.

Az OPEC egésze 1,2 millió hordó/nap mennyiséggel csökkenti a kitermelést. A nyilatkozatok szerint az egyezséghez Oroszország is csatlakozik 300 ezer hordó/nap csökkentéssel, s már több, kisebb, nem-OPEC tag olajtermelő is jelezte a csatlakozását. December 10-én Moszkvában értekeznek az olajtermelés csökkentéséről az ott megjelenő országok. Szokás szerint Szaúd-Arábia vállalta a legnagyobb részt, közel fél millió hordó/nap csökkentést vállalt. Indonézia inkább ismét kilépett a szervezetből, mivel nem vállalta a rá kiosztott csökkentést. Irán is megegyezett, hogy 90 ezer hordó/nap kitermelés-növeléssel befagyasztja a kitermelését. A korábbi megállapodás szerint Líbiát és Nigériát nem kötelezték csökkentésre. Az októberi kitermelési szintekhez viszonyítva határozták el a csökkentéseket, s ezt 2017 januárjától fél éven át kell betartani.

Pénteken már szaporodtak a hírek, hogy a kitermelés csökkentésével szemben az Egyesült Államok kitermelése emelkedik, hiszen ismét három fúrással növekedett az amerikai kőolajfúrások mennyisége és elérte a 477 darabos szintet. Oroszország is jelezte, hogy az általa vállalt csökkentést technológiai okok miatt inkább csak 2017 második negyedévére tudja teljesíteni.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2 dollárral, 4,1 százalékkal nőtt ezen a héten. Az idei év negyedik negyedévére vonatkozó határidős árak most 53-54 dollár körül változnak, ez jelenleg azt jelzi, hogy január elejétől marad az üzemanyagok megemelt jövedéki adója. A számításokhoz az is hozzátartozik, hogy a spot Brent ár októberi átlaga sem érte el az 50 dollárt. Ha a spot Brent ár és a határidős ár átlaga decemberben meghaladja az 55 dollárt, akkor elképzelhető, hogy a jövedéki adó mértéke csökken, ha marad a jelenlegi szabályozás.

Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten növekedett, mivel a Brent ár gyorsabban nőtt.

Az európai üzemanyagpiacokon, elsősorban a benzin piacán a legjelentősebb erő az volt, hogy a múlt héten emelkedtek az európai és az amerikai benzinkészletek, s a kereslet az időszaknak megfelelően kissé mérséklődött. Az USA-felé irányuló export most újraindult, de a közel-keleti és az ázsiai országok is vásárolnak, mivel ott, ezekben a hetekben teljesedik ki a finomítói felújítások időszaka. Az európai dízelpiac kissé feszült, mivel az import mennyisége mérséklődik, a fenti okok miatt. Az orosz export azonban lassan növekszik.

A piaci adatok szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban mérve) a megelőző hét átlagához viszonyítva a november 28 - december 2-a közötti időszakban 3,6-3,9 százalékkal nőtt, a motorikus gázolaj jegyzésárai az európai piacokon 2,0-2,2 százalékkal emelkedtek. A hét utolsó három napján (keddhez viszonyítva) 10% fölött emelkedett a benzin és a gázolaj ára.

Gyengült a forint

A forint átlagos heti árfolyama a november 28 - december 2-i héten 0,5 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, a dollár árfolyam 294 forint körül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten másfél forinttal kellett többet adni egy dollárért. A gyengülés a hét második felében megfordult és kis erősödés jelentkezett. A dollárban kifejezett üzemanyagpiaci áremelkedést a forint gyengülése kissé felerősítette. A forint-dollár árfolyam gyengülése döntően a forint euróhoz viszonyított gyengüléséből fakad, mivel a héten az euró kicsit erősödött a dollárhoz képest.

Literben és forintban

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, az európai piacokon 4-4,3 százalékos áremelkedés mutatható ki, a gázolajnál a heti átlagok szerint forintban számolva 2,3-2,8 százalékos volt az árak emelkedése.

A benzinnél így 5, a gázolaj esetében 3 forint körüli emelkedés jelentkezett. A hét második felében történt változások miatt azonban nem a heti átlagokkal számolva, hanem csak a hét második felében jelentkező áremelkedést figyelembe véve várhatóan hétfőn, december 5-én, 10 forint körüli üzemanyag-áremelés jöhet - írja a GKI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG