2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt az e-kereskedelmi piac: online leginkább számítástechnikai és szórakoztatóipari eszközöket veszünk így.

Tízszeresére nőtt a magyar e-kereskedelmi piac tíz év alatt, tavaly 300 milliárd forint fölé emelkedhetett a hazai elektronikus kiskereskedelem forgalma - ismerteti a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) az eNET kutatásain alapuló becslésében.

Egyre többet vásárolunk a neten

Pénteken tájékoztatásuk szerint még tart a 2015-ös év e-kereskedelmi adatainak összegzése, de az előzetes kalkulációk alapján növekedésről számolnak be a szakemberek. Tavaly több mint 20 százalékkal emelkedett a hazai vásárlások átlagos kosárértéke az előző évihez képest, így elérte a 10 ezer forint fölötti összeget.

Az eNET legutóbbi kutatásai szerint a legnépszerűbb, online megvásárolt termékek a számítástechnikai cikkek, a szórakoztató elektronika, a lakásfelszerelés, a játékok, az ajándéktárgyak, de egyre bátrabban vásárolnak a magyarok az interneten ruházati cikkeket, sportruházatot is. Az e-kereskedők 89 százaléka szállít futárral, de csaknem kétharmaduk saját üzletében is átadja a megvásárolt árut. Csaknem minden tizedik üzlet csomagautomatába is kézbesít.

Már számos webshop kínál az utánvétes fizetésnél is bankkártyás fizetési lehetőséget, a kártyát a vásárlók sokszor az átvevőhelyeken, az üzletekben vagy a csomagautomatáknál is használhatják - olvasható a SzEK.org közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Vásárló Különleges ajándékötletek nagymamáknak különleges alkalmakra
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:59
Valakit, aki igazán közel áll hozzád, megajándékozni mindig izgalmas kihívás. Főleg, ha az érintett egy különleges nő, mint például édesanyád vagy nagymamád. 
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Kollagén: a szépség titkos szövetségese
Márkázott tartalom | 2026. január 4. 09:31
Gondolkodtál már azon, hogyan tükrözheti bőröd, hajad vagy körmeid egészsége a belső táplálást? A szépség nem csupán a külvilágnak szól, hanem testünk belülről sugárzó állapotát is tükrözi. A kollagén, mint a test egyik alapvető fehérjéje, fontos szerepet kap a bőr rugalmasságában, a haj fényességében és a körmök erősségében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG