4p
Két hagyományos, évtizedes múltú német nagyáruház, egymás ősellenségei fúzióra lépnek. Leépítésekről és spórolásról hivatalosan még nem beszélnek, de sokak szerint több ezer embert is elbocsáthatnak. Az ok a német belvárosokban elszaporodott plázákban és az internetes kereskedelemben rejlik. Gyorsnak kell lenni, a konkurencia gyilkos.
Karstadt-áruház, Németország (Fotó: Pixabay)

Hivatalossá vált, amit korábban megszellőztettek, két nagy hagyományos német áruházlánc, a Kaufhof és a Karstadt fuzionálnak egymással. Tulajdonosaik, az észak-amerikai HBC (Kaufhof) és a Signa befektetési társaság, amely a Karstadt-tulajdonos Rene Benko cége, közös vállalat létrehozásáról írtak alá szerződést. (Ebben a Signa 50,01 százalékot ellenőriz.)

A történet egyik érdekessége, hogy a két, összesen 32 ezer dolgozót foglalkoztató cég a közelmúltig egymás “ősellenségeinek” számítottak, ahogy a Reuters jelentésének címe írja. A másik, hogy ezzel főleg az online kiskereskedelem által támasztott hatalmas verseny ellen próbálja felvenni a harcot.

A főleg belvárosi, régi épületekben működő, a német gazdaságtörténet részeként emlegetett klasszikus cégeket az online eladások mellett a német belvárosokban működő bevásároló-központok konkurenciája is sújtja.

Az ingatlanok még megvannak

Az észak-amerikaiak eredetileg a Kaufhof-ot ugródeszkának akarták használni európai terjeszkedésükhöz, de nem várt nehézségekbe, kemény konkurenciaharcba ütköztek. A szektor veszteségekkel és csökkenő forgalommal küzd. A közös vállalatba komoly ingatlanvagyont is bevisznek.

Mindkét cégnek van webáruháza, és lakberendezés, ruházkodás, játék, óra, elektronika, sok minden más is szerepel a weboldalaikon. A két weboldalt összevonnák, a két különböző márkanevet azonban megtartanák, legalábbis egyelőre.

Logikus lenne a leépítés

Az összevonandó vállalatok tavaly 5,4 milliárd eurós forgalmat bonyolítottak le, ezt bizonyára nem véletlenül az Amazon német ágához hasonlítják, amely viszont 8,8 milliárdot. Takarékossági intézkedésekről, a két vállalat összevonásáról vagy leépítésekről a tulajdonosok nem beszélnek, de a sajtó tele van olyan feltételezésekkel, amelyek ezzel kapcsolatosak. Túlságosan is logikus lenne.

Mozgolódik a szakszervezet

A Süddeutsche Zeitung múlt héten már tudni vélte, hogy a vállalatcsoportnál főleg a Kaufhofnál van veszélyben sok munkahely, 20 ezerből mintegy 5000. A „Bild am Sonntag“ pedig azt is írta pár napja, hogy több százmillió eurót tettek félre a végkielégítésekre, a Kaufhof szanálására.

A Verdi szakszervezet már mozgolódik, beleszólásért és a munkahelyek, az áruházak megtartásáért lobbizik. A vállalatoknál kollektív szerződések vannak érvényben, amelyek a leépítéseket alaposan megnehezítik.

Mr. Áruház megcsinálta

Sokan felteszik a kérdést, hogy az online áruházak, outletek és diszkontok világban van–e még értelme az ilyen régi típusú áruházaknak. Mások szerint van, mint Stephan Fanderl, a Karstadt vezérigazgatója szerint, aki tíz év veszteséges működés után nemrég már visszahozta a céget a nyereséges zónába. Igaz, ehhez veszteséges fiókok bezárására és állásleépítésekre volt szükség.

Egyetlen nagy áruházlánc kell

El is nevezték „Mr. Warenhaus“-nak, azaz Mr. Áruháznak. Ő a Frankfurter Allgemeine Zeitung interjúja szerint úgy gondolja: egyetlen, de igazán nagy hagyományos áruházlánc tudja megállni a helyét Németországban.

A közös vállalatnak egyébként 243 telephelye van, és várhatóan ő, Stephan Fanderl vezetheti. Elvégre már bizonyított.

Nincs más választás, mint összefogni?

A Der Spiegel által megszólaltatott kiskereskedelmi szakértő, Gerd Hessert szerint a két nagy áruházláncnak nincs más választása, mint az egyesülés. Sokkal jobbak a tárgyalási pozícióik, ha négymilliárdos, mintha kétmilliárdos árbevétel van mögöttük. A szinergiák – egymást erősítő előnyök –, a párhuzamos telephelyek felszámolása, a logisztikán elérhető megtakarítások, az ingatlanok jobb kihasználhatósága mind-mind ebbe az irányba tolják őket. Jobban pozicionálhatók a jól futó saját márkák és az igazgatási költségeken is lehet spórolni.

A Karstadt utóbbi időben elért nyeresége nem volt stabil, csak a leépítések miatt keletkezett, a forgalom eközben 600 millió euróval visszaesett. Fúzió nélkül fontos fejlesztéseket, mint az online kereskedelem bővítését, duplán kéne elvégezniük a cégeknek.

A szakember szerint a piac kérlelhetetlen, a két cégnek kevés ideje lesz magával foglalkozni, nagyon gyorsan meg kell tennie a szükséges lépéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG