2p
Az EU beavatkozási szint alatti, 5 milliárdos támogatást kaphat a Magyar Posta az egyetemes szolgáltatói jellegből eredő veszteség kompenzálására - írja a Világgazdaság

Többmilliárdos terhet jelenhet a költségvetésnek a Magyar Posta egyetemes szolgáltatói létéből fakadó méltánytalan többletterheinek kompenzálása, ám ennek ellenére a kormány továbbra is ellentételezni kívánja a Magyar Posta által nyújtott közszolgáltatás méltánytalan többletterhét – a nemzeti hatáskört meg nem haladó mértékben. Ez olvasható a Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott törvényjavaslatban.

A Világgazdaság emlékeztet: az állami támogatás nem haladhatja meg a 15 millió euró (5 milliárd forint) éves összeget - ez a szint, amíg a bejelentési követelmény megkerülésével hajtható végre a támogatás.

A méltánytalan többletteher lényege, hogy a Magyar Postának ott is kötelező például postahivatalt vagy mozgópostát fenntartania, ahol az piaci körülmények között veszteséges lenne. A jelenlegi postatörvényt 2012-ben fogadták el, de egyes részei még nem léphettek hatályba, mert folyik a törvény adott rendelkezéseinek egyeztetése az Európai Bizottsággal.

Az eredeti tervek szerint a Postát a liberalizált piacra beengedett új cégek hozzájárulásaiból kompenzálták volna. Ilyen új szereplő azonban egyelőre nincs, eddig csak az osztrák hátterű Feibra Kft. próbálkozott belépni a könnyű levelek piacára 2013-ban, de az NMHH nem adta meg az engedélyt, mert a számviteli eljárásait áttekinthetetlennek minősítették.

„Az egyetemes postai szolgáltató a teljesítés érdekében szerződést köthet egy vagy több partner szervezettel” - olvasható a dokumentumban. Az állam a Magyar Posta talpon maradását azzal is segíti, hogy a közigazgatás és az igazságszolgáltatás hivatalos iratainak kézbesítésére és a bélyegkibocsátásra megőrizhetett kizárólagos jogát – írja a Világgazdaság

Szintén állami segítség, hogy szeptembertől az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. mellett az ország egyik legnagyobb hazai értékesítési hálózatával rendelkező Magyar Posta 2200 postahelyén is megvásárolható vagy megrendelhető az Erzsébet-utalvány. Más kérdés, hogy ezzel immár végérvényesen eldőlt, hogy az eredetileg az Erzsébet-utalvány szerepére is alkalmasnak tartott, a Magyar Posta által kibocsátott utalványnak, a Posta Palettának ezzel egyszer és mindenkorra leáldozik majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 10 spórolási tipp, amit bárki könnyedén bevezethet a mindennapokban
PR | 2025. szeptember 30. 11:11
A spórolás sokaknak egyet jelent a lemondással, pedig valójában apró szokásokról van szó. Ha kicsit tudatosabban figyelünk a mindennapi döntéseinkre, a hónap végén sokkal több pénz maradhat a zsebünkben. Nem kell drasztikus változtatásokat tennünk, elég, ha néhány kisebb lépést fokozatosan beépítünk az életünkbe.
Vásárló Esedékes egy tankolás? Ennyibe kerül most a benzin és a gázolaj
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 13:14
Jó hír, hogy nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára pénteken.
Vásárló Legalább rossz hírt nem kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 11. 12:11
De jót sem.
Vásárló Régi kazetták: felbecsülhetetlen emlék, pontosan meghatározott érték
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 9. 11:57
Nem is olyan régen ki gondolta volna, hogy a VHS kazetták csillaga egyszer leáldozik majd. Az ilyen kazettákon őrzött emlékek felbecsülhetetlen értéket képviselnek, de technológiai akadályok miatt egyre nehezebben válnak hozzáférhetővé – ami érthető okokból kétségbeejtő lehet.
Vásárló Miért fontos a hőkamerás vizsgálat házfelújítás előtt?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:38
Egy lakás vagy ház felújítása előtt az alapos tervezés nélkülözhetetlen. A hőkamerás vizsgálat az egyik legjobb módszer, amely révén pontosan láthatóvá válnak az épület hőveszteségi pontjai. 
Vásárló A székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat jelentősége
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:27
Gondolt már arra, miért elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás a bérbe vett ingatlanra vonatkozó jogviszonyt írásban is igazolni tudja? 
Vásárló Hogyan tüntesd el a nikotin- és beázásfoltokat a falról?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:27
Képzeld el, hogy frissen festett falra tekintesz. Minden nagyszerűen néz ki, de néhány nap múlva észreveszed, hogy a régi, makacs foltok újra megjelennek. Az ilyen problémák igazán bosszantóak, hiszen a beázás nyomai, a dohányfüst okozta sárgás elszíneződések vagy egy konyhai baleset után ottmaradt korom foltjai rendre visszatérnek. 
Vásárló A frontok hatása a szervezetünkre
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:06
Talán nincs is olyan ember, akit ne viselne meg az állandó időjárás-változás. Ki az ízületeiben érzi, ha jön a melegfront, ki fejfájástól szenved, ha hidegebbre fordul az idő. A kellemetlen tünetek befolyásolják a közérzetet, de a napi feladatok elvégzésére is kihathatnak – akár a munka során is teljesíthetünk rosszul, amely anyagi következményekkel is járhat.
Vásárló Van, ami 50-60 százalékkal drágább, mint tavaly – ennyibe kerül most a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. szeptember 8. 05:49
Hajszál híján ismét két számjegyű áremelkedést tapasztalt éves szinten a hazai hipermarketekben a Privátbankár Árkosár-felmérése – 38 ezer forintba kerül egy átlagos családi élelmiszer-nagybevásárlás, ez valamivel kevesebb, mint augusztusban. Szélsőséges árváltozásokat találtunk: a frissen meghosszabbított árrésstopos termékek között komolyabb csökkenést is mértünk, más termékeknél viszont 50-60 százalékos éves drágulás is előfordul.
Vásárló A bagel titka és varázsa
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 5. 10:33
Gondoltál már arra, honnan származik a bagel, ez a népszerű reggeli finomság? A pékáruk rajongói bizonyára örömmel hallják, hogy a bagel Budapesten is hódít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG