4p
Az elmúlt években felértékelődtek az érzelmekre ható vásárlói programok: az emberek szívesebben vásárolnak olyan boltokban, ahol valamilyen hűségprogram. Sokan kimondottan az ajándékra hajtanak, ezért nem mindegy mivel jutalmazzák az áruházláncok a vásárlóik hűségét.

Bár a magyar és az európai fogyasztók is főként az árak alapján döntenek, az egyre élesebb árverseny miatt nehéz kizárólag ez alapján választani az üzletláncok között. „Az európai fogyasztóknak a legfontosabb döntési szempont az ár, amiért 54 százalékuk akár áruházláncot is váltana. A válság hatására erősödő fogyasztói ártudatosságra a boltok kiélezett árversennyel és folyamatos akciókkal reagáltak, ezért a vásárlók számára mára gyakorlatilag követhetetlenné vált, hol, mi a legolcsóbb.  A fogyasztók megnyeréséhez ezért is váltak nélkülözhetetlenné az érzelmekre ható hűségprogramok” – mondta el Manfred Litschka, a  hűségprogramok tervezésével foglalkozó TCC regionális értékesítési igazgatója.

Képesek boltot is váltani

Az európai vásárlók 72 százaléka szívesebben megy oda vásárolni, ahol valamilyen ajándékkal jutalmazzák a vásárlást.  Az ilyen programok a magyarok körében is rendkívül népszerűek: közel egyharmaduk hajlandó boltot is váltani miattuk, és majdnem ugyanennyien a saját boltjukban keresik aktívan ezeket a promóciókat.

Mennyire leszünk hűségesek?

A sikeres hűségprogramok 58 százalékkal növelik a meglévő vásárlók hűségét, 45 százalékkal a vásárlások gyakoriságát és 13 százalékkal azok számát, akik gyakran vásárolnak az adott üzletláncnál. Az elégedett fogyasztók szívesen osztják meg élményeiket és tapasztalataikat ismerőseikkel. Ez a közösségi oldalakon is tetten érhető, ahol egy sikeres hűségakció akár 16 százalékkal magasabb vásárlói látogatottságot is generálhat.

A hűségprogramokban való részvételt a legtöbben (59%) a vonzó ajándékkal magyarázzák, de a vásárlók harmada számára az is fontos, hogy elismerjék hűségüket. A résztvevők negyedének nyomós érv az is, hogy a hűségprogramok szórakoztatók és sokan vannak azok is, akik rokonaik, barátaik kedvéért hajtanak az ajándékokra. Az ajándék tehát a legfontosabb kulcsa a hűsprogramok sikerének, ezért fontos, hogy az aktuális vásárlói trendekre is választ adjanak.

Mi lesz idén a sláger?

Egy-egy jelentős filmpremierhez kapcsolódó hűségprogram könnyen beszippanthatja például a vásárlókat: ilyen volt 2013-ban a Hupikék Törpikék bemutatója, idén pedig a Star Wars játszhat hasonló szerepet a kiskereskedelemben. Tavaly a labdarugó világbajnokság volt a slágertéma: Európa-szerte sok hűségprogram vonzotta ezzel az áruházakba a fogyasztókat. Gyakorlatilag folyamatos népszerűségnek örvendenek a gyermekjátékot kínáló programok is, amelyben főként a kisgyermekes szülők, nagyszülők vesznek részt szívesen.

Divatba jött a főzés

Még mindig érezteti hatását a gazdasági válság a vásárlói trendekben. A válság miatt például kevesebbet költöttek étteremre a fogyasztók, így újra felfedezték az otthoni vendéglátás varázsát. Az európaiak 47 százaléka próbál otthon is éttermi hangulatot teremteni és 54 százalékukat inspirálják a sztárszakácsok receptjei. Ezeknek köszönhető, hogy a mai napig népszerűek azok a hűségprogramok, amelyek valamilyen minőségi konyhai eszközzel jutalmazzák a vásárlókat. Jellemző trend az egészséges életmódra törekvés is, amely a sportkiegészítők piacára és az erre épülő hűségprogramokra is élénkítőleg hatott.

Természetesen az sem mindegy, milyen formában juthatnak hozzá az ajándékhoz a vásárlók. A tapasztalatok szerint szívesebben vesznek részt olyan hűségprogramban, amelyek ingyenes ajándékot kínálnak: ezek 31 százalékkal vonzóbbak a fogyasztóknak - derült ki a felmérésből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG