Az Apple azzal vádolta meg a dél-korai versenytársát, hogy lemásolta az iPhone és az iPad dizájnját, valamint hogy illegálisan használt szabadalmaztatott technikákat - a kaliforniai óriáscég 2,5 milliárd dolláros kártérítést követelt mindezért. A Samsung szintén szabadalomsértéssel vádolta az Apple-t.
A bíróság végül 1 milliárdos kártérítésre kötelezte a Samsungot, 5 formaterv felhasználása és közel 700 szabadalom illegális felhasználása miatt. Szabadalmi ügyben ekkora kártérítést még soha nem szabtak ki. A per azonban ezzel még nem zárul le, az Apple újabb kártérítési igényeivel állhat elő 4 nap múlva a bíróságon - a Samsungnak két hete lesz majd reagálni az újabb vádakra. Szeptemberben pedig az is eldőlhet, hogy betiltják-e a Samsung érintett készülékeit az Egyesült Államokban.
Pár hétnyi tárgyalás és 2 nap gondolkodás után hozott ítéletet az amerikai szövetségi bíróságon az esküdtszék az Apple és a Samsung perében, soha ekkora bírságot nem róttak még ki ilyen ügyben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A franciák tényleg földre vitték az inflációt
14 perce
-
A fix 3 százalékos hitel új lendületet ad a fejlesztéseknek
27 perce
-
Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
39 perce
-
Több száz milliárd forintos mozgástere lett a kormánynak
körülbelül 1 órája
-
Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
körülbelül 1 órája
-
Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
2 órája
-
Hiába a barátság, Ficóék nem csatlakoznak Orbán Viktor frakciójához
2 órája
Mfor.hu Top24
- Csodálatosan menetel tovább a forint
- Örül a többség a kormányzati hangulatjavításnak
- Az amerikai külügyminiszter még mindig másra emlékszik, mint Szijjártó Péter
- Hihetetlen, mi történt Lázár János felségterületén
- Itt a 14 termék listája, amivel februág végéig bővül az árrésstop-lista
- Mi történt? Két felsővezető is távozik az egyik legnagyobb kereskedelmi televíziótól
- Mészáros Lőrinc budai étterme összefogott az ATV-vel is
Vásárló
Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló
Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló
Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló
Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló
Hogyan érd el a Z generációt a közösségi médiában?
Márkázott tartalom | 2025. november 4. 10:15
Az online platformok terén a Z generáció egyedi szereppel bír; ők azok a digitális bennszülöttek, akik gyakorlatilag már az online térben nőttek fel.
Vásárló
Stresszmentes költözés: amit tudni érdemes
Márkázott tartalom | 2025. november 3. 10:03
Sokan, akik költözés előtt állnak, gyakran úgy érzik, hogy az új élet kezdete rengeteg teendővel jár. A költözés számos embernek okoz stresszt, hiszen a feladatok sokasága és a megszokott életterek áthelyezése kimerítő feladat. Elgondolkodott már azon, hogyan lehetne ezt a folyamatot egyszerűbbé tenni? Ebben a cikkben néhány hasznos tanáccsal és stratégiával nyújtunk segítséget a precíz és gördülékeny költözés lebonyolításához.
Vásárló
Lépj be a pedagógia világába: új karrierlehetőségeket kínáló képzés
Márkázott tartalom | 2025. november 2. 10:26
A pedagógiai asszisztensek munkája sokrétű feladatokkal jár, amelyeket fontos jól elvégezni. Ezek a szakemberek az oktatási- és nevelési intézmények elengedhetetlen részei, akik a pedagógusokkal karöltve segítik a gyerekek fejlődését.
Vásárló
Nincsen még vége a horrornak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 10:36
Újabb áremelkedés jön.
Vásárló
Egész évben karácsony – de hová tűnik az ünnep varázsa?
Elek Lenke | 2025. október 27. 19:22
Kint 17 fokot mutat a hőmérő, még októberben vagyunk, de az egyik nagy bevásárlóközpont lakberendezési üzletében már ömlenek ránk a halloweeni mellett a karácsonyi áruk is. Mire eljön az ünnep, elvész annak a varázsa, gondolhatja sok magyar vásárló. De hogyan és miért kezdtek a hazai kereskedők is elmozdulni ebbe az irányba?
Vásárló
Csapatépítés: befektetés vagy plusz kiadás?
Márkázott tartalom | 2025. október 27. 18:58
A legtöbb vállalat életében időről időre felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg megéri-e csapatépítést szervezni, vagy ez csak egy újabb költség, amit a vezetőség jobb híján elkönyvel a „jó hangulat fenntartása” címen? A válasz azonban sokkal egyértelműbb, mint gondolnánk. Egy jól megválasztott program ugyanis nem csupán a közösséget erősíti, hanem hosszú távon a teljesítményre és a lojalitásra is hat.
Heti top
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Megint el fogják inflálni a megtakarításainkat? 2025. november 11. 05:42
- Zelenszkij mondott egy számot: Putyinnak ez fáj igazán? 2025. november 12. 16:37
- „Kiváló vezető” – így fogadta Donald Trump Orbán Viktort a Fehér Házban 2025. november 7. 17:08
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét 2025. november 3. 11:01
Friss
Makro / Külgazdaság
A franciák tényleg földre vitték az inflációt
Kis túlzással lassan a dezinflációval küzd Franciaország.
14 perce
MBH Bank elemzés
-
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
Piac&Profit cikkei
-
Teljes digitális biztonságot kínál a Telekom a vállalkozóknak
10:43
-
Mini lottózók nyitásával nyomul a Szerencsejáték Zrt.
10:26
-
Szárnyal az elektromos autó piac
09:56
-
Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások
09:18
-
Felpörgött a lakásépítés
09:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
-
Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét
2025. november 3. 11:01
-
Brüsszelben csapott össze Zelenszkij és Orbán Viktor
2025. november 5. 06:38
top 24
-
Simor András: A bankadóval az Orbán-kormány első megszorító intézkedése már meg is történt
2025. november 14. 05:44
-
A kormánynak is fáj a bankadó duplázása, nincs papír az amerikai szankciók alóli mentességről
2025. november 13. 13:08
-
Orbán Viktor Dobrev Klárával együtt örülhet a legújabb közvélemény-kutatásnak
2025. november 13. 11:11
-
Tizenegy milliárd dollár nyomtalanul eltűnt – a szegények bánták Trump és a demokraták csatáját
2025. november 13. 15:14
-
Nagyon sokba került ez az engedély – az utca embere az Orbán–Trump-találkozóról
2025. november 13. 19:07


