A 120 éves múlttal rendelkező, kolozsvári székhelyű Farmec produktivitását igazolja, hogy 2010-ben közel 23 millió eurós bevételre tett szert. Az AC Nielsen szerint ezáltal Romániában az első három legnagyobb forgalmú arcápolási cég közé tartozik, emellett pedig a legnagyobb román kozmetikai gyártó.
A Farmec célja a piacra lépéssel, hogy a világszerte ismert Gerovital márka kozmetikumait közelebb hozza a magyar fogyasztókhoz. Egy éven belül 5 százalékos piacrészesedést kívánunk elérni Magyarországon – nyilatkozta Fülőp Enikő , a Farmec magyarországi értékesítési igazgatója.
A Farmec 1967-ben kezdte el gyártani a világhírű gerontológus, dr. Ana Aslan által kidolgozott öregedésgátló kozmetikai terméket, a Gerovital H3 arckrémet. A 70-es évekre a cég nagy hírnévre tett szert, köszönhetően annak, hogy a krém kizárólagos gyártási jogával rendelkezett, és azt olyan személyiségek használták mint Marlene Dietrich, Claudia Cardinale, Charlie Chaplin, Frank Sinatra és J. F. Kennedy.
Az erdélyi gyártó ezután Románia piacvezető kozmetikai cégévé nőtte ki magát. A központi gyár jelenleg 540 alkalmazottal rendelkezik, gyártósora és technológiája megfelel a nemzetközi sztenderdnek számító GMP (Good Manufacturing Practice - Helyes Gyógyszergyártási Gyakorlat) szabályainak.
A Farmec több mint 400 terméke közül először a 20 és 45 év közötti nők számára kidolgozott Gerovital Plant termékcsalád arc- és testápolóit vezeti be Magyarországra. Az erdélyi flóra növényeinek organikus kivonatát és a Herbatonic komplexumot tartalmazó krémeket az Auchan hipermarketekben és a DM üzleteiben lehet megvásárolni, jellemzően más gyártók hasonló készítményeinél alacsonyabb áron.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
7 órája
-
Az orosz szankciókat kijátszó hálózatot számoltak fel a szomszédban
8 órája
-
Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
8 órája
-
Elgyengült a forint az újra támadó hőségben
9 órája
-
Most éri meg Richter-részvényt venni?
10 órája
-
Rekordszámú migráns érkezett egyetlen lélekvesztőn Nagy-Britanniába
10 órája
-
Interjút adott az üzletemberből lett ukrán drónparancsnok
10 órája
- Duna House: hónapok óta csökken a panelek ára
- Matolcsy Ádámnak erős nyara van: központi cégben lett ő az új vezér
- Tégláról téglára bontják le az Orbán-rendszert: ezektől az adónemektől búcsúzhatunk el
- Matolcsy Ádám vállalja a felelősséget és vezérigazgató lett
- Menesztették a Gondosóra program vezetőjét
- Próbál feltámadni a kábultságból a forint
- Sopronból lehet majd a legjobban látni a napfogyatkozást
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Energiaválság: nem akármi történt Pakson, Magyar Péter a helyszínre tart – frissítve 2026. augusztus 4. 08:19
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Robinson Tours-ügyintézés: nem megy egyik napról a másikra az ügyfelek kárigényeinek visszaigazolása
20:46
-
Szuperolcsó-vég: uniós szankció lehet a háttérben
13:54
-
Kínára lecsapott a Dolphin
12:48
-
Erős hónapot zártak júliusban a horvátok – ellepték a magyarok nyár közepén az Adriát
10:02
-
Ünnepel a budapesti Állatkert
09:19
-
Ülve maradtak a Mi Hazánk képviselői a roma holokauszt áldozataira való parlamenti megemlékezésen
16:52
-
Közeledik a vége, utolsó munkálatokba kezdőd a Vízmű a 25-ös főúton Egerben, sávlezárásra és vízhiányra is számítani kell
15:58
-
Csillagfény Mozi & Piknik: borozással, szabadtéri mozival és csillagleséssel várnak Andornaktályán
15:40
-
Vizet visznek a vadaknak a Bükk-fennsíkra – a tartós szárazság miatt minden csepp számít
13:43
-
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana koncertjét is láthatják a közmédia nézői
13:31
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Szükségállapotot hirdettek Kanadában, a legrosszabbra készülnek
2026. augusztus 10. 14:08
-
Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
2026. augusztus 10. 14:29
-
Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
2026. augusztus 10. 06:12
-
Nagyon jó hír jött Pakssal kapcsolatban
2026. augusztus 10. 09:40
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján. 


