2p
Több mint tizenöt százalékkal nőhet a kávéfogyasztás közel kétharmadát adó Arabica kávéfajta tőzsdei ára, mivel nagyon megugrott a kereslet rá.

Az idei, 2015. szeptember 30-áig tartó szezonban 84,6 millió zsák (1 zsák=60 kilogramm) Arabica típusú kávé teremhet, aminél közel 4 millió zsákkal többre lehet igény – közölte a Concorde Befektetési Zrt. az MTI-vel.

Ezért is a dollár a hibás?

Az alacsonyabb kínálat oka egyrészt az, hogy a világ legnagyobb kávétermelőjének számító Brazíliában tavaly kiterjedt szárazság pusztított, emiatt kevesebb kávé termett.

A jelenlegi alacsony kávéárak fő előidézője, hogy Brazília és a szintén jelentős kávétermesztő Kolumbia devizái az idén eddig közel 20 százalékkal leértékelődtek az amerikai dollárral szemben.

Bár az időjárás a közelmúltban a termesztés szempontjából kedvezőbbre fordult, nőtt az esős napok száma, de az idei januári szárazság miatt a brazíliai kávék nem tudtak eléggé fejlődni. Az Arabicából az idén induló új szezonban is 1,4 millió zsákkal kisebb lesz várhatóan a kínálat, mint a kereslet, ennek hatására a kávé fogyasztói ára emelkedésnek indulhat.

A babkávé-cserjék két legismertebb fajtája, az Arabica és a Robuszta közül ugyanis az ízesebb, aromásabb és alacsonyabb koffeintartalmú Arabica adta a világ 2014-es 148,8 millió zsákos kávéfogyasztásának közel kétharmadát.

Így kávézik a magyar

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az őrölt kávé 250 grammos csomagjának átlagára februárban 644 forint volt, ez 3,3 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ennél többe, 646 forintba utoljára 2013 októberében került egy csomag kávé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben. 
Vásárló Robotok a tisztaság szolgálatában: A jövő már itt van
Márkázott tartalom | 2026. április 7. 11:30
Az intenzíven használt ipari és egészségügyi terek tisztán tartása már nem csupán a higiénia fenntartására szolgál, hanem alapvető része az intézmények működésének. Gondolt már arra, hogy egy hatalmas logisztikai bázis, egy forgalmas repülőtér vagy egy kórház milyen kihívásokkal néz szembe a padlófelületek kifogástalan állapotának megőrzésében? Itt kap szerepet azok a robot javítások, amelyek új szintre emelik a tisztítás hatékonyságát és gazdaságosságát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG