3p

A könyvolvasás nem mindenkinek tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, pedig nagyon sok pozitív hatása van annak, ha egy jó regényt veszünk a kezünkbe. Azonkívül, hogy fejleszti a memóriát, csökkenti a stresszt, még hosszabb élettartamot is biztosít a kutatások szerint. Lássuk, miért érdemes még olvasni!

1. A regények intelligenssé tesznek

Talán nem meglepő, hogy az első érvünk az olvasás mellett, az, hogy a regényeknek hála intelligensebbek lehetünk. Egy hosszú történet során ugyanis sokféle kifejezéssel találkozhatunk, ami edzi agyunkat. A VOIZ hangoskönyvei között számos olyan olvasmányra bukkanhatunk, amelyek révén fejlődhetünk.

Akár egy izgalmas krimire vágynál, akár egy kortárs író által papírra vetett szerelmi történetbe merülnél bele, netán bepótolnád a középiskolás kötelező olvasmányokat, itt megtalálod a számításaidat! 

Jelenleg több, mint 125 regény érhető el ugyanis az applikációban, amelyet bármikor használhatsz: vezetés, főzés, sportolás közben is akár. Így ha nincs időd olvasni, de szeretnél okosabb lenni, azt is megteheted, hogy hangoskönyvként hallgatod meg a történetet.

Az események egymásutánjának, a szereplők tulajdonságainak megjegyzése, a bonyolult összefüggések megértése mind-mind ahhoz vezet, hogy az intelligenciád növekedjen. A történetek olvasása, hallgatása során a képzelőerő fejlődik és a szókincs is bővül, ez pedig valóban műveltebbé tesz.

2. Az olvasás csökkenti a stresszt

Régóta köztudott, hogy a stresszkezelés egyik módja, ha eltávolodunk a problémától, és olyan tevékenységbe kezdünk, ami számunkra örömet okoz. Sokan a könyvek olvasásában találják meg ezt az örömforrást, őket nem is kell biztatni arra, hogy minél többet végezzék ezt a tevékenységet.

Ám ha te nem szeretsz olvasni, akkor is azt javasoljuk, hogy válassz egy jó regényt, amelyet elalvás előtt kézbe veszel, mert ez nagyon jó hatással lehet a lelki egészségedre. Amikor ugyanis belemerülsz a főszereplő történetébe, elfeledkezel a sajátodról, és így teljesen ki tudsz kapcsolódni. Még az is lehet, hogy a könyvben megoldást találsz problémáidra, és így később hatékonyabban tudsz cselekedni!

A hangoskönyvek is alkalmasak a feszültség csökkentésére, főleg, ha a szintén hatásos sportolás közben hallgatod őket. Ne hagyd, hogy a stressz eluralkodjon rajtad, meríts erőt a regényekből!

3. A történténetek utat mutatnak

Kutatások szerint a sikeresség is nagy részben köszönhető a könyvolvasásnak. Jó példa erre Bill Gates, akiről köztudott, hogy sokat olvas. Mielőtt meg akar oldani egy problémát, kikapcsolódásképp regényt vesz a kezébe. Ez nemcsak szellemileg tartja frissen őt, de gyakran ilyenkor jutnak eszébe az innovatív ötletek is.

Bár néha érdemes szakmai könyveket, önfejlesztő írásokat is olvasni - ilyenek is letölthetők a VOIZ hangoskönyv-alkalmazásából - mégiscsak a regények azok, amelyek egyszerre szórakoztatnak és tanítanak is. Nem mellesleg az életéveink számát is meghosszabbítják ezáltal. Tehát: olvasásra fel!

 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG