3p

A grilleken, mint az köztudott, többnyire nem csak egy módon tudunk ételeket készíteni. Tulajdonképpen típustól függ, de a lehetőségek tárházát kínálják számunkra, hogy milyen módon kívánjuk készre sütni az adott húst vagy éppen zöldsget. 

Az alábbi cikkben pedig a kezdők számára fogunk egy kis segítséget nyújtani, hogy melyik sütési mód mit jelent pontosan, és hogyan is működik, így egy étkezés megtervezésekor már az elején is több technikával tudsz számolni.

Keresed a tökéletes kerti sütögetőt nyárra, hogy minél több sütési technikát kipróbálhass a főszezonban? Használj ki minden pillanatot, amit a szabad ég alatt tölthettek, az ételekről pedig gondoskodjatok a Grillplaza.hu-n található gázgrillek egyikével!

 

Közvetett grillezés

A közvetett, vagy másnéven hőátadásos grillezés lényege, hogy az étel maga nem direkt a lángok álta sül meg, hanem a keringetett levegő hőmérséklete miatt. Ezt a technikát leginkább nagyobb húsdarabok elkészítéséhez használják, mint például a sertéssült vagy éppen a szárnyasok.

A hőátadásos grillezés során a zsírfelfogó tálca használata elengedhetetlen. Egyrészt ez fogja megakadályozni, hogy a húsokból kisülő zsírok mindent összefoltozzanak a rácsok alatt. Másrészt pedig aromatizáló hatással is fel fogjuk ruházni ennek a módszernek az alkalmazása során. 

A tálcába valamilyen folyadékot kell 1-2 cm magasságig tölteni. Ez lehet csak sima víz is, de ha plusz ízeket szeretnél érezni a végeredményen, akkor használhatsz sört, bort vagy akár valamilyen gyümölcslevet is. A sütögetés alatti párolgás során ennek a folyadéknak a párája is körüljárja a sülő ételeket, plusz ízekkel gazdagítva azokat.

Bárány- vagy sertéscomb nyárson

A nyárson sütött ételek egyik közkedvelt típusa az egészben sütött comb. Ez egy kimondottan egyszerű feladat, de ahhoz, hogy annak is érezzük, tudni kell, hogy milyen előkészületekre van szükség. A lábvégi csontból le kell vágni 7-8 cm-t, és így könnyen hozzáférhetővé válik a csont körüli húsrész, ami lebenyt fog képezni. 

A rúdra egy villás nyár felhelyezése után ráhúzzuk a combot, és természetesen keresztülvezetjük a lebenyen is. A második villa felhelyezése után a hús mindkét végébe beleszúrjuk a villákat, majd a kiegyensúlyozás ellenőrzése után már kezdődhet is a sütögetés.

Szárnyasok egészben a nyárson

A szárnyasok előkészítse során a nyakbőrt a háti részhez kell tűzni, majd a szárnyakat madzag segítségével szorosan a testhez kell rögzíteni. Ezután a rúdra villás nyársat kell helyezni, majd a rudat keresztülvezethetjük a testen. 

A bevezetési pont a gerinc felett a nyakbőrnél van, míg a kivezetés pedig a püspökfalat felett kell, hogy történjen. A második villa felhelyezése után a rúdon stabilizáljuk a húst, majd a sütögetés kezdete előtt érdemes ellenőrizni a kiegyensúlyozást is.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG