2p
A Kutatópont legfrissebb felmérése szerint minden ötödik munkavállaló munkaidőben is szakít időt a közösségi oldalak látogatására.

A Nézőpont Csoport közleménye szerint a számítógépet vagy okostelefont használó dolgozók csaknem egyharmada (32 százalék) bonyolít le magánjellegű telefonokat munkaidőben, 15 százalékuk pedig számítógépes játékokkal játszik.

A reprezentatív felmérésből az is kiderül, hogy a munkavállalók szabadidejükben többször szorítják háttérbe privát programjaikat, ha a munka azt megkívánja. Az infokommunikációs eszközöket használók 60 százaléka szabadsága alatt is elérhető, 53 százaléka a munkaidején túl, minden második ember pedig betegen is dolgozik.

A megkérdezettek kétharmada (67 százalék) úgy véli, hogy a szabadidő alatt végzett munka hatékony. A munkahelyen használt, de privát dolgokhoz kapcsolódó infokommunikációs eszközök használatát is hasonló arányban (69 százalék) tartják fontosnak.

A Kutatópont eredményei arra is rámutatnak, hogy a munkavállalók csaknem 60 százaléka használ munkájához infokommunikációs eszközöket. Minden negyedik megkérdezett a munkaidejének nagy részét számítógép előtt tölti, minden ötödik pedig a munkaidő legalább felében más infokommunikációs eszközzel is dolgozik. A megkérdezettek háromnegyede szerint az infokommunikációs eszközök javítják a munkavégzés hatékonyságát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mutatjuk: így ugrottak meg az árak a magyar diszkontokban – egyetlen jó hír érkezett
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2025. március 3. 05:43
Továbbra is hegymenetben vannak az árak a Privátbankár Diszkont Árkosara szerint. Februárban a felmérésben szereplő termékek átlagára a három diszkontláncban 12 435 forint volt, ami bő 2 százalékos havi áremelkedésnek felel meg. 
Vásárló Nézze csak, mi történik az üzemanyagok árával!
Privátbankár.hu | 2025. február 26. 11:32
Árcsökkenés is előfordulhat a kutakon.
Vásárló Szociális bombaként ketyeg az élelmiszerek megállíthatatlan drágulása
Buksza blog | 2025. február 24. 15:59
Az élelmiszerek makacs drágulása a világ leggazdagabb országaiban, így az Egyesült Államokban is olyan problémává vált, amit már nem lehet egyszerűen átmeneti gazdasági nehézségként leírni.
Vásárló Nem lehet felhőtlen a magyar autósok hétvégéje
Privátbankár.hu | 2025. február 21. 11:58
Jutott a munkahét végére egy kellemetlen hír is. 
Vásárló Itt a BPA-szigor: át kell öltöztetni a termékeket
Buksza blog | 2025. február 18. 12:11
Nyugdíjba küldik az egészségkárosító  csomagolásokat.
Vásárló Jó hírt kaptak a plázázók: megmenekülhetnek a bevásárlóközpontok
Buksza blog | 2025. február 18. 08:08
A bevásárlóközpontok az 1970-es években jöttek divatba az Egyesült Államokban, ám jó pár akadt köztük, amely csődbe ment a gyenge fogalom miatt. Erre rátett egy lapáttal az e-kereskedelem terjedése.
Vásárló Ideje megszokni, hogy a tej jusson eszünkbe a Coca-Coláról
Buksza blog | 2025. február 18. 07:44
Az egészséges étkezés híveinek kedvenc célpontjai a kólagyártók, ami meglátszik értékesítési számaikon. A Coca-Cola fordult egyet, hogy befogja a friss szelet a vitorlájába, és ez bejött a cégnek.
Vásárló KMÉ-védjeggyel elismert minőség a MIRELITE MIRSA Zrt.-nél
PR | 2025. február 17. 14:46
A KMÉ-védjeggyel elismert MIRELITE MIRSA Zrt. gyorsfagyasztott zöldségei nemcsak a hazai boltokban, hanem külföldön is magas minőséget garantálnak.
Vásárló Húsz év együttműködés sikere az elismert minőség
PR | 2025. február 17. 10:11
Az Auchan és az Izsáki Házitészta Kft. több mint 20 éve működik együtt, és most közös sikerük a KMÉ-védjegyes nyolctojásos cérnametélt.
Vásárló Szoboszlai gólja felborzolta a kedélyeket
Márkázott tartalom | 2025. február 16. 13:13
Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC magyar középpályása, lenyűgöző gólt szerzett a csapat legutóbbi edzésén, amely nagy visszhangot váltott ki a szurkolók és a média körében. A Liverpool hivatalos közösségi oldalain megosztott videón látható, amint Szoboszlai közelről bombázza a labdát a kapuba, amit a klub „rakétás” emojival kommentált. A szurkolók elragadtatással fogadták a látványos találatot, és számos pozitív visszajelzést hagytak a bejegyzés alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG