1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Új szociális üdültetési és étkezési rendszert épít ki az állam, amelyet az Erzsébet-utalvány forgalmazásából befolyó bevételből finanszíroznak. Az utalvány ügyében azért vizsgálódik az EU, mert azt kedvezőbb körülmények között adható ki, mint más étkezési utalványok.

Új szociális üdültetési és étkezési rendszert épít ki az állam, amelyet az Erzsébet-utalvány forgalmazásából befolyó bevételből finanszíroznak - fejtette ki a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NUSZ) vezetője a hétfői Magyar Nemzetben.

Az EU illetékesei azért kértek tájékoztatást a magyar kormánytól az államilag támogatott utalványok ügyében, mert január elsejétől a Magyar Nemzeti Üdülési alapítvány által kibocsátott Erzsébet-utalvány valamint a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) kedvezőbb adó és járulékfizetés mellett adható a munkavállalóknak, mint más kibocsátott étkezési és turisztikai utalvány.

A kérdés azért merül fel, mert Brüsszelt érdekelte, hogy a piackorlátozás indokolt mértékű-e.

Guller Zoltán, a NUSZ vezetője a lapnak elmondta: meggyőződése, hogy a cafetéria területén az állam arányosan és jogszerűen avatkozik be a piaci viszonyokba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Különleges ajándékötletek nagymamáknak különleges alkalmakra
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:59
Valakit, aki igazán közel áll hozzád, megajándékozni mindig izgalmas kihívás. Főleg, ha az érintett egy különleges nő, mint például édesanyád vagy nagymamád. 
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Álláskeresés Budapesten: hogyan tűnhetsz ki a tömegből?
Márkázott tartalom | 2026. január 3. 09:34
Budapesten állást találni izgalmas kihívás, ami kellő felkészülést igényel. De vajon hogyan teheted eredményessé az álláskeresői stratégiádat? A megfelelő eszközökkel és módszerekkel könnyebben boldogulhatsz a munkaerőpiacon, legyen szó akár irodai, akár fizikai munkáról.
Vásárló Az albérleti szerződés jogi kihívásai: miért fontos a kiköltözési nyilatkozat?
Márkázott tartalom | 2026. január 2. 09:07
Az albérletekkel kapcsolatos jogi kihívások sok bérbeadót és bérlőt állítanak szemben egymással. Ebben a közegben a kiköltözési nyilatkozat jelentős szerepet játszik abban, hogy mindkét fél nyugalmat találjon.
Vásárló Kardozás filmbe illően: megvalósítható gyermekkori álom
Márkázott tartalom | 2026. január 1. 10:01
Gyermekkorunk álmai gyakran kifinomult történetek lesznek elméletben. Ki nem akart volna filmbe illő hős lenni, karddal a kezében? Elvenni az ellenségek eszét, mint Zorro vagy mondjuk egy Jedi? Néhányunk számára ennek az álomnak a megélése mára lehetségessé vált, méghozzá egy olyan sportos környezetben, amely garantálja a valódi izgalmakat.
Vásárló Mit ajándékozzunk a gyerekeknek?
Márkázott tartalom | 2025. december 31. 11:17
Valljuk be, szinte mindannyiunk számára komoly fejtörést okoz a karácsonyi ajándékozás, de nincs ez másképp a születésnapokkal vagy a névnapokkal sem. Az pedig csak hab a tortán, hogy a gyerekeknek szánt meglepetések ára általában az egekben van. Nem beszélve a nagyobbakról, akiknek aztán szinte tényleg lehetetlen az ízlését eltalálni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG