3p

Egy utazás alkalmával mindig felmerül a kérdés az emberben, hogy vajon mire lesz szüksége az adott időszakban. Kezdetekben hajlamosak vagyunk túlpakolni, de egy gyakorlott utazó már tudja, hogy akár egy kisebb hátizsákba is bele lehet férni még több hét nyaralás, utazás esetén is.

Aki már nagy világjáró, az tisztában van vele, hogy az egész sokkal inkább a felfedezés öröméről és az új kultúrák megismeréséről szól. Nem beszélve arról, ha nem cipelünk magunkkal mindenhova egy hatalmas bőröndöt, az nemcsak kényelmesebb, de rengeteg pénzt is megspórol számunkra. Ebben az esetben ugyanis nem lesz szükség feladott poggyászt fizetni, ami sokszor több tízezer forintot jelent.

Több hely, kevesebb gond

A Taskam.hu utazótáskái közül több úgy lett kialakítva, hogy azokat bővíteni is lehet, tehát ha utazás közben vásároltunk be, akkor hazafele is kényelmesen elférhetünk. Van olyan modell, amelyik ráadásul nem csupán egy, hanem kettő bővítési funkcióval is rendelkezik. Akár hétvégi kiruccanásról, akár egy digitális nomád útról van szó, minden kényelmesen elfér majd benne.

Hogy miért? Mert a bővíthető rekeszben külön tárolhatjuk a papucsot, a cipőt, esetleg törölközőt. Ráadásul ez az alsó rekesz 13 cm-rel növelhető, ennek hála plusz 10 liter pakolóteret nyerünk az utazás alkalmával.

De mi növelheti tovább a helykihasználást? Az utazótáska két oldalán található patentos bővíthető zseb, amiben szintén elfér néhány plusz apróság szükség esetén. Ez a bővíthető funkcióval ellátott változat kiválóan alkalmas buszos vagy autós utazásokra.

Priority beszállás

Repülős utazások esetén nagyon fontos a táska mérete. De jó hír, hogy manapság a legtöbb utazótáska már megfelel a legtöbb légitársaság kézipoggyász-méretének. Ez azt is jelenti, hogy az utazótáskát feltehetjük a fedélzeten található felső csomagtárolóba, ezáltal nem veszi el a helyet alul a lábrészen. Nem beszélve arról, hogy így nem kell plusz pénzt kiadni a már említett feladott poggyász miatt.

Száraz utazás

Ha olyan helyre megyünk, ahol gyakran esik az eső, nedves a levegő, akkor érdemes lehet az utazótáskát vízlepergetővé tenni, vagy alapból olyan anyagot választani. A nem várt időjárási jelenségek gyakoriak, nyáron is, a déli területeken is. Hiába gondoljuk, hogy ebben az időszakban hét ágra süt a nap és nem érhet bennünket meglepetés, jobb felkészültnek lenni.

Egyes utazótáskák vízhatlan PVC-ből készülnek, amely segíthet megóvni a belső tartalmukat attól, hogy azok vizesek legyenek. A speciális anyag ráadásul könnyen tisztítható, így bátran letehetjük a földre is a táskát, hiszen nem okoz gondot az ápolása. Elég egy nedves törlőkendő, amivel egyszerűen és gyorsan eltávolíthatjuk a kisebb szennyeződéseket. A makacsabb foltok ellen pedig bátran vessük be a jól ismert szappanos vizet.

De mosógépbe véletlenül se tegyük, azt nem fogja bírni. Ha ezekre figyelünk, akkor garantáltan kényelmes és örömteli utazásban lehet részünk.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG