3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nőttek tavaly a magyar filmipari költségek, részben hollywoodi szuperprodukcióknak köszönhetően.

Mintegy 75 százalékkal nőtt 2016-ban Magyarország filmipari költése, ezzel elérte a több mint 125 milliárd forintot – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményéből. 2013-ban 54,2, 2014-ben 56,4, 2015-ben pedig 72 milliárd forintot költöttek mozi- és televíziófilmek gyártására Magyarországon – a tavalyi eredmény pedig azt jelenti, hogy 2004 óta csaknem hússzorosára nőtt a filmipari szektor teljesítménye hazánkban – tették hozzá.

Az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartása szerint tavaly csaknem 300, tavalyelőtt 239 film gyártását regisztrálták Magyarországon. Ebben benne van minden nagy nemzetközi produkció, az Oscar-díjas Mindenki, valamint minden dokumentum- és természetfilm is, mivel ezek közvetetten állami támogatást igényeltek.

Rekord drága filmek készülnek

Magyarországon készülő 2016-os filmek közül a legnagyobb szabású produkció a Harrison Forddal, Ryan Goslinggal és Jared Letóval a főszerepben létrehozott Szárnyas fejvadász 2. volt, amely a valaha hazánkban készült legdrágább, bérmunkában megvalósuló alkotás. A projekt magyarországi gyártási költsége 28,5 milliárd forintot tett ki. Kiemelkedő az Emerald City c. sorozat is, amelyre összesen 12,6 milliárd forintot költöttek. A magyar filmeken belül a Viszkis szerezte meg az első helyet 1,7 milliárd forintos költségvetésével – jelezték. A Magyarországon (is) forgatott filmek listája itt olvasható.

A Szárnyas Fejvadász második része már önmagában 28,5 milliárd forint iparági költést jelentett tavaly Magyarországnak – tették hozzá. A hazai forgalmazók jelentése alapján a magyar mozik több mint 14 millió nézőt vonzottak tavaly, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi 13 milliós adathoz képest. A jegyárbevételek bruttó összege tavaly ugyanakkor csaknem 20 milliárd volt, ami 13 százalékos növekedést mutat.

A mozik jobb kihasználtsággal működtek tavaly 2015-höz képest: az 502 ezres előadásszám alapján egy vetítés átlagosan 39 ezer forintos bevételt jelentett, míg 2015-ben ez bő négyezer forinttal kevesebb volt. Az átlag jegyár ugyanakkor csak minimálisan emelkedett: az egy évvel korábbi 1347 forintról mindössze tíz forinttal drágult 2016-ra – tették hozzá. A közlemény szerint augusztusban és decemberben mérték a legerősebb forgalmat: nyár végén 1,58 millió, az év végi, ünnepi időszakot is magában foglaló hónapban pedig 1,63 millió látogatót jegyeztek fel.

Lemaradt a Zsivány Egyes

Az NMHH szerint meglepő, hogy az összesített adatok alapján a Csillagok Háborúja sorozat részét képző Zsivány Egyes lecsúszott az első helyről. Bár az év végén kimagaslott a filmek közül, az augusztusban bemutatott A kis kedvencek titkos élete c. animációs film több mint 100 ezer nézővel többet mozgatott meg. A dobogó harmadik fokát a Deadpool c. szuperhősfilm foglalta el.

A művészmozikban magyar alkotás vitte a prímet: a látogatószám alapján az Oscar-díjas Saul fia több mint 66 ezer nézőt vonzott. Nemes Jeles László filmjét A lovasíjász (32 ezer) követte A kis kedvencek titkos élete (27 ezer) előtt. Egyre több a néző az artmozi-besorolású filmszínházakban is. Tavaly 1,16 millióan váltottak belépőt ezekbe a mozikba, 45 ezerrel többen, mint egy évvel korábban – mondták. Arányosan emelkedtek az art mozik bevételei is, tavaly 1,226 milliárd forintot könyvelhettek el (2013-ban 602 milliót, 2014-ben 840 milliót, 2015-ben 1,109 milliárdot) - írták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
Vásárló A mécses, amire nem kell annyira odafigyelni: ezért szeretjük a LED-es változatokat
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 4. 13:50
A mécsesek használatának van egy kis “szertartása.” Meggyújtod, eligazgatod, figyelsz rá, aztán eloltod. Szép dolog ez, csak nem minden helyzetben a legkényelmesebb megoldás. Van, amikor jól jönne ugyanaz a meleg, apró fény, csak éppen láng nélkül. 
Vásárló Hogyan tedd hatékonyabbá a Google hirdetéseidet?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 4. 11:42
A hirdetések világában gyakran téves az az elképzelés, hogy a nagyobb büdzsé mindig jobb eredményt hoz. Valójában a minőségi mutató az a tényező, amely igazi különbséget hozhat. Az ügyesen optimalizált hirdetésekkel azonos költségkerettel is növelheted az ügyfeleid és a kattintások számát. E cikkből megtudhatod, miért érdemes erre a mutatóra figyelni a hirdetési kiadások csökkentése érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG