Az IKEA termékei egy ideje nem csupán az ismert nagyáruházakban érhetők el, hanem kisebb boltokban is, amelyeket a városok központi részeiben nyitottak meg. Ennek született egy új formája.
Egy parkolóházban több tucatnyi parkolóhelyet alakít át az IKEA kicsi bemutató áruházzá az angliai Brightonban. A bútoráruházlánc tulajdonosa, az Ingka Group tavaly jelentette be, hogy megvásárolta a város Churchill Square terén lévő bevásárlóközpontot, amelynek Debenhams részében kisáruházat akar nyitni.
Az ingatlanért 145 millió fontot (68 milliárd forint) fizettek. Korábban Anglia más részén akartak terjeszkedni, ám végül ezt választották. Brighton lesz az első olyan város a szigetországban Londonon kívül, ahol kisboltot nyit az svéd bútoráruházlánc.
Az online kereskedelmet ötvözi a használt termékek eladásával az IKEA. Egyelőre tesztelik az új módszert.
" target="_blank">szerint a helyhatóság engedélyezte, hogy a „Klikkelj és vidd!” filozófia jegyében értékesítő bolt nyíljon a több emeletes parkolóházban. Ennek nyomán 64 parkolóhelyet 20 bemutatótérré alakítanak át. Michael Tucker, a változtatási terveket készítő csapat vezetője azt állítja, hogy a parkolóhelyek csökkenése nem fog zsúfoltságot vagy hiányt okozni az épület eredeti funkcióját megtartó részében.
Parkolóba tart az Ikea Fotó: Ikea
Ez nem feltétlenül alaptalan állítás, tekintettel arra, hogy a parkolóházban összesen 1560 hely van, amelynek mindössze négy százalékát veszik el. Emellett Tucker arra hivatkozott, hogy a helyi önkormányzat ösztönözni akarja a fenntartható közlekedés erősítését, amit mi sem szolgál jobban, mint az autók használatának megnehezítése.
A kisáruházban lesz egy recepció, ahol a vásárlók magukhoz vehetik a korábban megrendelt termékeket. A tervek szerint leszerelik a tetőről a régi gépészeti berendezéseket, amelyek elavultak, így nem lennének képesek kiszolgálni a modern kereskedelmi funkciókat. Az IKEA egyelőre nem árulta el, hogy mikor akarja megnyitni új boltját Brightonban. Csak annyit mondtak, hogy idén már nem lesz boltavatás.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A motorháztetőn lévő embléma ma már nem minden. Kiderült, hogy a vásárlók számára nagyobb jelentőséggel bír az autó tényleges műszaki állapota és története, amelyek kulcsfontosságú döntési tényezőkké válnak a vásárlásnál. Nem csoda – a jármű élettörténetének ismerete segít elkerülni jelentős anyagi veszteségeket. Pontosan milyen hatással van az autó története a vétel- és viszonteladási árra?
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között.
Megépítetted a webshopodat, feltöltötted a termékeket, leírásokat is készítettél, mégsem nő a látogatottság? Sok webáruház-tulajdonos tapasztalja ugyanezt, amikor mindent megtesz, mégis alig látszik a Google organikus találatai között. Az alábbiakban a BP Digital szakértői osztanak meg hasznos tippeket, hogyan javíthatod a helyezéseidet!
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.