1p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

Új bevásárlóközpont nyílt Bécs mellett 200 millió eurós beruházással, 190 ezer négyzetméteren. A 140 üzletből már majdnem mindet kiadták.

A G3 Shopping Resort bevásárlóközpont az osztrák főváros északi agglomerációjában, Gerasdorfnál létesült. Az összesen 190 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény 200 millió eurós beruházásból épült meg, és csütörtökön fogadta az első vásárlókat.

A G3-ban 58 ezer négyzetméteren 140 üzlethelységet alakítottak ki, ebből a nyitásig 97 százalékot adtak bérbe a cég közlése szerint. A beruházók reményei szerint ezerhatszáz állás létesül a G3-ban. Középtávon 200 millió euró éves bevétellel és napi 18-20 ezer vásárlóval számolnak.

Szakértők rámutatnak, hogy jelenleg is nagy a verseny a piacon: Bécsben és környékén a G3 a harmincadik bevásárlóközpont, ezek összesen 700 ezer négyzetmétert tesznek ki.

A G3 a legnagyobb olyan bevásárlóközpont az országban, amely egyetlen épületből áll, míg az üzlethelységek összes alapterületét tekintve az ötödik legnagyobb. Az üzletek területe alapján a vösendorfi Shopping City Süd (SCS) vezet 130 ezer négyzetméterrel, a második a bécsi Donauzentrum 82 ezer négyzetméterrel.

A tulajdonos és projektfejlesztő az UniCredit csoport osztrák tagja, a Bank Austria érdekeltségébe tartozó BAI ingatlanfejlesztő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Váratlan döntés a Pepcótól
Buksza blog | 2024. február 22. 11:02
Korábban még terjeszkedést tervezett a Pepco Ausztriában, most viszont az exitről döntött a cég.  
Vásárló Akár duplázhatja is az árakat a vörös-tengeri válság
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 13:19
A támadások miatti hosszabb kerülőút csak a kisebbik baj, a krízis az egész világ szállítmányozási piacára komoly hatással van – és ezen keresztül a pénztárcánkra is.
Vásárló A boltláncoknak elege lett: a Lidl, a Tesco és a többiek közösen fordultak Brüsszelhez
Buksza blog | 2024. február 19. 10:55
Az elmúlt év ősze óta akadályozzák a Vörös-tengeren folyó hajózást a jemeni lázadók, ami túlcsordult az európai kiskereskedők tűrésküszöbén. Szakértők nem jósolják a helyzet gyors normalizálódását.
Vásárló Harapófogóba kerülnek a kávéfogyasztók, az aggastyán azonban menekülőutat kínál
Buksza blog | 2024. február 18. 13:57
A szenvedélyes fogyasztók lenézik, ám az elmúlt közel száz év alatt óriási utat járt be az instant kávé. Ráadásul a kilátásai is kedvezőek. 
Vásárló Kiverte a biztosítékot a trükközés, márciustól új világ jön a magyar boltokban
Buksza blog | 2024. február 15. 19:04
Számos élelmiszer jelentős változáson ment át az elmúlt időszakban: több készítmény kiszerelése kisebb lett vagy a minőségi összetevők aránya csökkent, az áruk azonban nem lett alacsonyabb. Egy felmérés szerint ez a jelenség többféle terméket is érint a brit boltokban.
Vásárló Így növelheted a webáruházad konverziós arányát
Márkázott tartalom | 2024. február 14. 12:55
  Az online marketing stratégia nagymértékben befolyásolja a webshopod sikerességét. Az eszközeivel csökkenteni lehet a kosárelhagyást, és meg lehet szilárdítani az ügyfélkört. Ebben a cikkben hatékony technikákat mutatunk, amelyekkel növelni tudod a webshopod teljesítményét.
Vásárló Készpénzt a balesetért: a Tescótól akartak lopni, csúnyán ráfáztak
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. február 13. 16:55
Nem túl okos bűnözők úgy látták, hogy a Tesco profitjából nekik is juthatna egy kevés, pontosabban nem is olyan kevés, ha rá tudnák szedni az áruházláncot. Trükkjük azonban átlátszónak bizonyult.
Vásárló Új korszak indult a tartós tejeknél
Buksza blog | 2024. február 12. 16:26
A műanyagszemét egyik legnagyobb forrása a tejtermékek csomagolására használt palackok és tégelyek sokasága, ám ezek eltüntetésének terén elkezdődött valami. 
Vásárló Kíméletlenek lesznek a boltláncok, a diszkontok kezében van az adu
Buksza blog | 2024. február 12. 12:33
Az európai áruházláncok nehéz időszakot zártak, de még mindig problémákkal kell számolniuk egy friss felmérés szerint, amely a diszkontoknak jósol szebb jövőt.
Vásárló Ha sportolsz, mindig legyen nálad egy kulacs folyadék!
Márkázott tartalom | 2024. február 12. 10:09
Ha sportolsz, fogyókúrázol vagy aktív mozgást végzel, nagyon-nagyon fontos közben odafigyelned a megfelelő hidratálásra. Erre minden évszakban szükség van, de különösen nyáron, vagy ha meglehetősen sokat edzel. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG