3p
UHT tejeket hív vissza az Auchan, miután a Nébih szerint valaki szándékosan, gazdasági károkozás miatt több terméket is megszennyezett. Hogy ez pontosan mit jelent, mely láncok lehetnek még érintettek az ügyben, egyelőre nem tudni. Sajtóinformáció szerint valaki ezzel akarja zsarolni az Auchant. Már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja az ügyet.
MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A hétvégén közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy ügyfélszolgálatukra érkezett bejelentés szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett.

A Nébih felhívta a vásárlók figyelmét, hogy a tejtermékek esetében fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert. A hatóság közleményéből nem derült ki, hogy pontosan melyik üzletláncok, mely termékeiről van szó.

A Népszava később azt írta, UHT tejek az érintett termékek. A botrányban az Auchan biztos érintett.

Zsarolják az Auchant?

A Blikk úgy tudja, egy ismeretlen személy levelet írt az Auchannak, hogy ha nem fizetnek neki, megmérgezi az üzleteikben árult dobozos tejeket. Ezt alátámasztotta az ORFK sajtóosztályának válasza is, amely szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda külön nyomozócsoportot hozott létre a zsarolás miatt.

Az áruházlánc a hétvégén egy közleményt adott ki, amelyben azt írták, a május 11-én és május 12-én értékesített tejeknél a tárolási folyamat során szennyezés történhetett, ezért ezeket a termékeket visszahívják.

A tételes felsorolás szerint az alábbi áruházakban vett termékek érintettek a visszahívásban:

Auchan Budakalász:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L
RISKA UHT TEJ 1,5% 180 ML
RISKA UHT TEJ 1L 3,5%
RISKA UHT TEJ 1L 0,1%

Auchan Dunakeszi:
MIZO UHT TEJ 1L 2,8%
MIZO BOCI UHT TEJ 2.8% 200ML TBA
MIZO UHT TEJ 3,5% 1L (EDGE)
MIZO UHT TEJ 1L 1,5%
TT UHT TEJ 2.8% 1L
TT UHT TEJ 1L 1,5%

Auchan Fót:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Auchan Szigetszentmiklós:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Auchan Csömör:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Auchan Savoya Park:
MAGYAR UHT TEJ 1L 2,8%
MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

Az Auchan arra kéri azokat, akik a fenti termékek valamelyikét megvásárolták a megnevezett áruházak valamelyikében, azokat ne fogyassza el, vigyék vissza bármely áruházunk vevőszolgálatára, blokk nélkül is megtérítik az árat.

A Tescóban is gond volt az egyik UHT tejjel

Néhány héttel ezelőtt a Tescóban történt hasonló termékvisszahívás. Azt nem tudni, ennek az esetnek köze lehet-e a mostani botrányhoz. Akkor a 1,5%-os Riska tejeket vették le az áruházlánc polcairól. Az Alföldi Tej a visszahívást a tejben talált "kisméretű üledékdarabkák" miatt rendelte el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG