Tej
Vásárló
Zsíros ízű, de zsírtalan tejet készített a Nestlé és csőben vannak az új csokoládék is
Buksza blog | 2024. július 27. 11:03
A Nestlé élelmiszer-kutató központjában sok terméken dolgoznak annak érdekében, hogy egészségesebbé tegyék az élelmiszereket megszokott ízük elvesztése nélkül. A próbálkozások nem sikertelenek.
Vásárló
Új korszak indult a tartós tejeknél
Buksza blog | 2024. február 12. 16:26
A műanyagszemét egyik legnagyobb forrása a tejtermékek csomagolására használt palackok és tégelyek sokasága, ám ezek eltüntetésének terén elkezdődött valami.
Vásárló
Kupakforradalmat indít a Tesco
Buksza blog | 2023. augusztus 28. 10:58
Hazai piacán, azaz Nagy-Britanniában vezeti be először a Tesco azt az újítást, amivel több ezer tonna műanyag hulladék keletkezését akarja megelőzni. Ehhez az is kell, hogy a vásárló közreműködőként tudja, mi a dolga.
Agrár
Gyökeres változás a Tesco élelmiszerkínálatában
Molnár Csaba | 2023. május 22. 12:23
Jelentős változás állt be a britek élelmiszerfogyasztásának szerkezetében, amennyiben immár 34 százalékra tehető a húst részben vagy teljesen elhagyók aránya. A legnagyobb szigetországi kiskereskedelmi lánc ehhez alkalmazkodva kínálatában jelentősen növeli és szélesíti a vegetárius étkezéshez szükséges alapanyagok és (fél)készételek kínálatát.
Agrár
Kitört a tejháború Kijev és Varsó között
Mester Nándor | 2023. április 24. 19:21
Elege lett az ukrán tejtermelőknek a lengyel import tejből, védelmet kérnek a kormánytól.
Vásárló
A nap képe: ezer forintért adják a tejet ebben a budapesti áruházban
Privátbankár.hu | 2022. november 25. 18:01
Bio és 3,5 százalékos, de az ártól akkor is lehidaltunk.
Makro / Külgazdaság
Tejjel-mézzel folyó kánaánban jártunk
Privátbankár.hu | 2022. június 27. 17:34
Mindkettőből bőven van dél-nyugati szomszédunknál. És sokan, még panziót is üzemeltetnek, főleg hegyekben és nyereségesen.
Agrár
Számos tejtermék luxuscikk lett
Privátbankár.hu | 2022. április 5. 11:16
A tej hatóságiáron forgalmazott termék, így a fogyasztók nem érzékelik a drágulását. Számos olyan cikk van, amelynek alapanyaga, ezek ára viszont elszállt.
Agrár
Tejbotrány: hazudott a Penny Market?
Privátbankár.hu | 2019. március 30. 12:27
Újabb lépéseket tesz az agrárkamara, ha az áruházlánc továbbra is irreálisan alacsony áron kínálja a tejet.
Agrár
Hogy adhatja a Penny 135 forintért a tejet? Tüntettek a termelők
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 11:41
A tejtermelők által kezdeményezett demonstrációt amiatt tartották, mert a Penny Market Kft. a múlt héten 14 forintos, azonnali árcsökkentéssel 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet. A Penny szerint kevés a magyar tej.
Vásárló
12 éve nem láttunk ilyet: az égben jár a nagybevásárlás ára
Valkai Nikoletta | 2019. március 7. 17:30
12 éves lett a Privátbankár.hu Árkosár-felmérése, a jubileumi körkép újabb rekordot hozott: tovább távolodunk a 20 ezer forintos lélektani határtól. A hipermarketekben továbbra is a krumpli vezeti az áremelkedést, de a chipsadó emelése miatt jelentősen drágult a névadó ropogtatnivaló is. Az áfacsökkentés miatt sokkal olcsóbb a tej - kivéve, ha laktózérzékeny az ember.
Vásárló
Anomália az áfacsökkentésnél: miért pont a laktózérzékenyek fizetnek rá?
Gáspár András | 2019. február 14. 06:05
Gyakorlatilag az összes, a boltokban kapható tejfajtát 5 százalékos áfatartalommal vehetjük meg az év eleje óta, a laktózmentes tejek viszont kimaradtak a körből egyszerű áruosztályozási szempontok miatt. A tejcukor-érzékenyeknek eddig is sokkal többet kellett fizetniük, most még tovább nyílit az olló.
Vásárló
A Sparban vett mostanában ilyen tejet? Vigye vissza!
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 17:03
A gyártó kérésére levették a polcokról az egyik UHT tejet.
Vásárló
Baj van az Auchan tejével – kivonták a forgalomból
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 28. 10:21
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal újabb szennyeződött tejet vont ki a forgalomból.
Vásárló
Hányást, hasmenést okoz a Spar egyik teje
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 17. 10:03
Kivonták a forgalomból az egyik S-Budget UHT tejet.
Vásárló
Rávennének, hogy együnk több magyar sajtot
Privátbankár.hu | 2018. június 1. 13:17
Népszerűsítő kampány indul.
Vásárló
Merjünk tejet venni a boltban? 50 ezer dobozt vettek le a polcokról
Privátbankár.hu | 2018. május 15. 08:04
Azt továbbra sem tudni, mely áruházláncokat érintheti a tejszennyezési botrány. Egyelőre csak fenyegetésről lehet szó, mérgező tejet nem találtak.
Vásárló
Dagad a botrány: a Sparban is találtak veszélyes tejeket
Privátbankár.hu | 2018. május 14. 14:59
Nemcsak az Auchant érinti a szennyezési botrány.
Vásárló
Valaki direkt szennyezi a tejeket az Auchanban – ezekkel a termékekkel biztosan baj van
Valkai Nikoletta | 2018. május 14. 08:37
UHT tejeket hív vissza az Auchan, miután a Nébih szerint valaki szándékosan, gazdasági károkozás miatt több terméket is megszennyezett. Hogy ez pontosan mit jelent, mely láncok lehetnek még érintettek az ügyben, egyelőre nem tudni. Sajtóinformáció szerint valaki ezzel akarja zsarolni az Auchant. Már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja az ügyet.
Vásárló
Így veszik rá a gyerekeket, hogy több tejet igyanak
Privátbankár.hu | 2018. május 7. 12:01
Országos kampány kezdődött.
Vásárló
Megvan, mi a baj a Tescóban vásárolt tejekkel
Privátbankár.hu | 2018. április 20. 07:23
Reagált a gyártó a Tesco termékvisszahívására.
Vásárló
Vettél mostanában ilyen tejet? A Tesco arra kér, vidd vissza
Privátbankár.hu | 2018. április 16. 11:49
Kivonták a fogalomból az egyik dobozos tejet.
Vásárló
Ezért nagy baj, ha 1000 forintos sajtot veszel a boltban
Privátbankár.hu | 2018. február 22. 08:46
A tejespolcokról nagyjából sikerült kiszorítani az olcsó külföldi termékeket, a sajtospultok kínálata viszont még mindig fáj a magyar termelőknek, akik csak drágábban tudnak sajtot készíteni - igaz, állítólag jobb minőségben.
Vállalat
Ilyet még nem csinált az Aldi Magyarországon
Privátbankár.hu | 2018. február 16. 11:13
Most először szereznek tulajdonjogot egy magyar brandben: megvették az Alföldi Tej Kokárdás márkáját.
Vásárló
Ennek örülni fogsz – csökkentenék egy alapélelmiszer áfáját
Privátbankár.hu | 2018. január 23. 11:04
A tejesek áfacsökkentést és komolyabb ellenőrzéseket szeretnének.
Agrár
Ebből most mi lesz? Újra áfacsökkentést akarnak
Privátbankár.hu | 2018. január 8. 09:25
AZ UHT tejet is vonják be az áfacsökkentésbe - mondják a terméktanácsnál.
Makro / Külgazdaság
A végén luxus lesz a tojás? Durván felfele tart az ár
Privátbankár.hu | 2017. december 8. 17:01
Az élelmiszer- és energiaárak hajtották az inflációt novemberben.
Agrár
Elszállt a tej és a gyümölcs ára
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 14. 09:00
A KSH adatai szerint 3 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak a nyár közepén.
Agrár
Ezért jobb csirkéből a rántott hús
Privátbankár.hu | 2017. június 13. 09:07
2017 áprilisában a mezőgazdasági termelői árak 4,1%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. A növényi termékek ára ugyan 1,2 százalékot csökkent, ám az állati termékek jelentősen, 14,5 százalékot drágultak. A baromfiárak és a sertéshús termelői árak között egyre nő a szakadék.
Vásárló
Olcsóbb lett a bevásárlás - de ki nyeli le az áfacsökkentést?
Izsó Márton | 2017. január 18. 20:30
Az idei évet egy komoly áfacsökkentő pakkal kezdtük, így olcsóbb lett a baromfihús mellett a tojás és a friss tej is. A változást már most érezhetjük a boltokban, az alacsony árakat azonban nem élvezhetjük túl sokáig, a madárinfluenza és a tojáshiány mellett a feketézés is visszafoghatja az árcsökkenést. Hogy néz ki egy áfacsökkentés a gyakorlatban? Mik lehetnek a következő termékek? Erről faggattuk Vámos Györgyöt.
Agrár
Így fehérítik ki a magyar tejet
Privátbankár.hu | 2016. november 7. 09:45
Közös erővel csapnak le a tejjel trükközőkre.
Agrár
Fazekas Sándor: nyugodtan tüntessenek a gazdák
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 28. 09:02
Továbbra is túl alacsony a tej felvásárlási ára.
Agrár
Drágul a tej - mégsem örülhetnek a termelők?
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 23. 13:26
Még így is alacsony a magyar nyerstej ára.
Agrár
Örülhetnek a termelők: vége a túl olcsó tejnek?
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 31. 15:44
Megállt a felvásárlási ár csökkenése.
Agrár
Nem lehetnek boldogok a termelők: megállíthatatlanul esik a tej ára
Privátbankár.hu | 2016. július 12. 09:00
Egy év alatt 11 forinttal csökkent a felvásárlási ár.
Agrár
Tényleg ez lenne a megoldás a magyar tejpiac válságára?
Privátbankár.hu | 2016. június 28. 07:45
Az uniótól várjuk a segítséget.
Vásárló
Tényleg tejnek álcázott ipari szeméttel akarnak megmérgezni minket a külföldiek?
Gáspár András | 2016. június 17. 12:32
Tényleg valami ipari szemét az olcsó UHT tej, amit vegyszerekkel tartósítanak és tesznek élettanilag értéktelenné, hogy cserébe sose romoljanak meg? Külföldi gazdák akarják tönkretenni a magyarok egészségét? Lázár János hetek óta arról beszél, hogy el sem tudja képzelni, mi lehet az UHT-tejben, hogy nem romlik meg hónapokig - összeszedtük a tényeket, hátha segítünk.
Vásárló
Baj van az UHT-val: több tízezer dobozt vettek le a polcokról
Privátbankár.hu | 2016. június 15. 10:28
A NÉBIH laboratóriumaiban 48 UHT tej tételt vizsgáltak meg, de csak a külföldi gyártásúakat vizsgálják.
Agrár
Megérte tüntetni: előbb jutnak pénzhez a tejtermelők
Privátbankár.hu | 2016. május 24. 18:10
Október helyett már a napokban kifizetnek 11 milliárd forintot.
Agrár
Végre megtudhatnánk, honnan jön a hús és a tej
Privátbankár.hu | 2016. május 12. 14:32
Az Európai Parlament a címkén jelölné, mely országból jött az áru.
Agrár
Európa furcsa háborúba kezdett
Privátbankár.hu | 2016. május 1. 11:42
Vajba és sajtba fojtja az Egyesült Államokat az Európai Unió: egy év alatt megduplázta az EU az Amerikába irányuló vaj-exportot, 30 éve nem volt ennyi sajt felhalmozva az amerikai raktárakban. A piac letarolása ellenére nem állnak túl jól az európai tejtermelők, amiről talán a magyar gazdák tudnának a legtöbbet mesélni - a belső piacon is megy a háború.
Agrár
Tehenek lepték el a Tescót
Privátbankár.hu | 2016. április 28. 09:42
Az alacsony felvásárlási ár miatt vonultak a budaörsi hipermarket elé.
Agrár
Szlovák és cseh tejeket vontak ki a forgalomból
Privátbankár.hu | 2016. április 27. 16:41
Jelenleg is tartanak a tejpiaci ellenőrzések, azonban már az első hetekben is több eljárást kellett indítania a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH).
Agrár
Mennyivel lesz olcsóbb a rántott hús?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 08:12
A Baromfi Termék Tanács elnöke szerint a fogyasztók lesznek a legnagyobb nyertesei az áfacsökkentésnek. Egyébként otthon is olcsóbb lesz rántotthúsozni és az étteremben is.
Agrár
Tényleg azokkal van a legnagyobb baj, akik olcsón adják a tejet?
Privátbankár.hu | 2016. április 11. 11:24
Jórészt a kiskereskedőkre húznák rá a hazai tejtermeléssel kapcsolatos problémákat a szereplők, az ellenőrzések is leginkább őket érintik. A kereskedelmi szövetség most reagált a termelők petíciójára.
Agrár
Gyanúsan olcsó tejre és sajtra vadásznak – hol tartanak az ellenőrzések?
Privátbankár.hu | 2016. április 10. 13:17
A héten elrendelték a tejpiac országos vizsgálatát. Megjöttek az első eredmények.
Vásárló
Szuperhatóság csaphat le a tejjel trükközőkre
Privátbankár.hu | 2016. április 7. 07:50
A csalókra szakosodott kommandót az adóhatóság és az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal állíthatja fel.
Agrár
Tehenek vonultak Budapesten – így tüntettek a tejesek
Privátbankár.hu | 2016. április 4. 16:41
50 tejtermelő tüntetett hétfőn a fővárosban három helyszínen az önköltségnél alacsonyabb nyerstejárak ellen, kedvezőbb értékesítési lehetőségeket követelve.
Friss
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát
10:10
-
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon
10:10
-
Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját
09:09
-
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában
08:08
-
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában
08:08
A vidék hírei
-
Medve miatt szedték a lábukat a vadászok a Bükkben
07:52
-
Kegyetlen baltatámadás áldozata lett egy kutya Ecsegen
20:16
-
Az online társkeresés veszélyei: Mit kell tudni a virtuális ismerkedésről?
20:01
-
A Kamara idén is díjazott egri vállalkozásokat, most ők kapták
19:00
-
Újabb csapás, újabb megszorítás Egerben: megszűnt az ingyenes séta lehetősége a várban!
17:58
legolvasottabb
-
Német lap: Magyarország bénult, most látszanak az Orbán-rendszer gyengeségei
2025. január 15. 17:13
-
Orbán Viktort bizony meghívták Donald Trump elnöki beiktatására
2025. január 16. 19:21
-
Bejött Bidenék számítása? Rég nem láttunk ilyet Németországban
2025. január 19. 11:04
-
Donald Trump berúgta az ajtót Washingtonban – Orbán Viktor rejtélyes hiányzása
2025. január 21. 20:01
-
Pusztítóak az észak-koreai katonák, megszólalt egy ukrán tiszt
2025. január 15. 07:10
top 24
-
Bajba kerül Vlagyimir Putyin a béketárgyaláson
2025. február 6. 09:31
-
Úgy belehúzott a forint, hogy alig hiszünk a szemünknek
2025. február 5. 19:01
-
Valami olyat mondott Szijjártó Péter, aminek az egész világ örülhet
2025. február 6. 07:14
-
Besült a kormánybuktatási kísérlet egy uniós országban
2025. február 5. 19:31
-
Eldobható ügynököket használnak, orosz manővert buktattak le Németországban
2025. február 6. 05:46
