2p

Olcsóbb lesz a tej és a tejtermékek.

A Lidl az egyik legkeresettebb árucsoport, a tejek és tejtermékek árát csökkenti – olvasható a lapunknak küldött közleményben. Minden tej olcsóbb lesz, a csökkenés mértéke pedig akár a 10 százalékot is elérheti. Az érintett vajak ára átlagosan 5-6 százalékkal mérséklődik, míg a fogyasztók által legkedveltebb kiszerelésű trappista sajtok esetében akár 200 forintot is megspórolhatnak a vásárlók.

A magyarok kifejezetten sok tejet, tejterméket fogyasztanak, sőt, egyre többet: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó éves tejfogyasztás 204 liter tej volt, miközben a 2010-es évek elején ez még csupán 170 liter körül mozgott. A tejek és tejtermékek árának csökkentése tehát napi szintű segítséget jelenthet a vásárlóknak.

A tejek esetében mindegyik termék árát legalább 10 forinttal csökkenti a diszkontlánc, de a 2,8 százalékos ESL Pilos PET palackos tej 50 forinttal lesz olcsóbb, ami 10 százalékos árcsökkenést jelent. Emellett a fogyasztók által legkedveltebb kiszerelésű trappista sajtok árát is csökkenti a diszkontlánc, így például a 700 grammos Pilos felezett trappista sajt 200 forinttal lesz olcsóbb. Az érintett vajak pedig átlagosan 5-6 százalékkal kerülnek kevesebbe, de a vásárlók által közkedvelt Pilos 250 grammos sós vaj ára 12 százalékkal mérséklődik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG