3p

Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.

Csütörtök dél körül szavaznak az Európai Parlamentben (EP) az Európai Bizottság, illetve az elnök, Ursula von der Leyen sorsáról, miután Gheorghe Piperea román EP-képviselő, a jobboldali Konzervatívok és Reformisták frakció tagja bizalmatlansági indítványt nyújtott be.

Egy darabig úgy tűnhetett, hogy a baloldali, az Európai Néppárttal koalícióban Von der Leyent megválasztó Szocialisták és Demokraták frakciója tartózkodni fog a szavazásnál. Ez ugyan elméletben nem veszélyeztethette volna a Bizottság túlélését, hiszen az indítványnak kétharmados többséget kellene szereznie, azonban igencsak kellemetlen helyzetbe hozta volna Von der Leyenéket, hiszen azt mutatta volna, hogy elfogyott a parlamenti többség a Bizottság mögül.

Azonban a bizottsági elnök az utolsó pillanatban üzletet kötött a baloldali frakcióval. Von der Leyen ugyanis garantálta az Európai Szociális Alap Plusz elnevezésű, többek között munkavállalói képzéseket és szociális jogokat támogató sokmilliárd eurós  program továbbvitelét, amely a Szocialisták és Demokraták egyik fontos követelése volt.

A pártcsalád szóvivője ezt

„az európai emberek fontos győzelmének”

értékelte. René Repasi a német szociáldemokraták EP-frakcióvezetője pedig úgy nyilatkozott, hogy Von der Leyen végre felismerte mi is a helyzet az Európai Parlamentben a hétfői vita után, és látta, hogy lépnie kell.

„Elismerjük ezt az erőfeszítést, és a szavazatunkról szóló végső döntés során figyelembe fogjuk venni”

- mondta.

A Politico brüsszeli hírlevele szerint ez azt jelenti, hogy a Szocialisták és Demokraták többsége az indítvány ellen fog szavazni, és ez a liberális Renew frakciót is arra ösztönözte, hogy kiálljanak az általuk is megszavazott bizottság mellett.

Összességében tehát a vártnál jóval simábban szavazhatja le az indítvány az EP.

Ez nem jó hír a magyar kormány számára, amelynek tagjai az utóbbi napokban kemény szavakkal ítélték el Ursula von der Leyent, bár a Patrióták Európáért pártcsalád hivatalosan egyébként nem csatlakozott az indítványhoz, amelyet a Fidesz EP-képviselői sem írtak alá (a magyar képviselők közül egyedül Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk képviselője támogatta az indítványt).

Frissítés: az alábbi dobozra kattintva láthatja a szavazás eredményét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG