3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A tejesek áfacsökkentést és komolyabb ellenőrzéseket szeretnének.

A tavalyi év végére a hazai tejpiac stabilizálódott, a nyerstej kilogrammonkénti felvásárlási ára átlépte a 100 forintot, több feldolgozónál indultak fejlesztések. Ugyanakkor a nyomott áron beáramló, sokszor feltételezhetően áfacsalt UHT-tejek súlyos károkat okoznak a hazai tejiparnak, ezért az ESL (kiterjedt eltarthatósági idejű) és az UHT tejek áfájának mihamarabbi mérséklését, illetve a tisztességtelen nagykereskedők fokozottabb ellenőrzését sürgetik a piaci szereplők – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett tejágazati megbeszélésen.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója beszámolójában elmondta: az Európai Unióban 2017-ben a piac ugyan stabilizálódott, de jelentősen növekedni kezdett a tejtermelés, a korábban rekordokat döntő tejzsír-árak visszarendeződtek. A termelőknek azonban készülniük kell arra, hogy folytatódhat az árak szélsőséges ingadozása.

Magyarországon a nyerstej kilogrammonkénti felvásárlási ára decemberre elérte a 102 forintot. Ez még mindig alacsonyabb, mint a többi visegrádi országban és 16-17 forinttal elmarad az európai átlagtól, de harmadával magasabb a 2016-ban regisztrált 74 forintos hazai átlagárnál.

Vannak fejlesztések

Mélykuti Tibor, a Terméktanács elnöke a pozitívumok között említette még, hogy több hazai feldolgozónál is megindultak a versenyképességet javító fejlesztések. Ugyanakkor továbbra is problémát jelentenek az irreálisan alacsony áron Magyarországra áramló, sokszor feltételezhetően áfacsalt vagy megkérdőjelezhető minőségű UHT-tejek. Példaként említette, hogy az egyik hazai nagykereskedő 99 Ft/liter áron kínál 11 hónapja Németországban gyártott, már csak alig egy hónapig eltartható, kínai felirattal ellátott UHT-tejet.

Ezek a hazai kiskereskedelembe kerülve lenyomják az árakat, ami súlyos károkat okoz a hazai termelőknek, feldolgozóknak, és a termékkel a fogyasztókat is becsapják – hangsúlyozta Mélykuti Tibor. Ezekre a problémákra az ESL- és az UHT-tej áfájának mihamarabb 5 százalékra történő mérséklése, illetve a tisztességtelen nagykereskedők fokozott ellenőrzése jelenthet megoldást.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az egyeztetésen elhangzottakra reagálva elmondta: a köztestület – ahogy a korábbiakban, úgy ezután is – támogatja a Tej Terméktanács áfacsökkentésre irányuló javaslatát. Az ugyanis a termelőknek, a feldolgozónak és a fogyasztóknak is érdeke, emellett komoly lépést jelentene a feketegazdaság elleni küzdelemben. A NAK elnöke üdvözölte, hogy több áruházlánc szinte teljes egészében hazai tejet forgalmaz, és erre biztatatta a többi kiskereskedelmi láncot is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG