4p
Szombaton életbe lép az uniós rendelet, ami az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatást alakítja át. A betűméretet is szabályozzák, a feliratok fontos információkat hordoznak.

2014. december 13-án hatályba lép a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011 számú EU-rendelet. A szabályozás minden tagállam élelmiszer-vállalkozására és hatóságára közvetlenül, minden további tagállami átültetés nélkül alkalmazandó. Az élelmiszerlánc minden szintjén és a végső fogyasztóknak szánt valamennyi élelmiszerre vonatkoznak az új előírások- figyelmeztet Torsten Braner, a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda jogásza.

1,2 milliméter a legapróbb betű

A rendelet szerint kötelezően előírt információkat (pl. megnevezés, összetevők, nettó mennyiség, szavatossági idő stb.) jól látható helyen, egyértelműen, jól olvashatóan kell feltüntetni, előrecsomagolt élelmiszerek esetében közvetlenül a csomagoláson vagy az arra rögzített címkén. A kötelező adatok feltüntetésekor a betűméret magassága nem lehet kisebb 1,2 mm-nél.

A jövőben továbbá nem lehet majd azt a benyomást kelteni, hogy egy termék egy meghatározott alkotóelemet tartalmaz, miközben azt valójában egy másik összetevővel helyettesítették (pl. műsajt).

Jó hír az allergiásoknak

A rendelet tartalmaz egy listát is az allergiát okozó összetevőkről és alkotóanyagokról, melyeket az élelmiszer összetevőinek felsorolásában az adott anyag rendeletben szereplő egyértelmű megjelölésével kell feltüntetni, és amelyeket olyan szedéssel – pl. betűtípussal, stílussal vagy háttérszínnel – kell kiemelni, amely azt egyértelműen elkülöníti a többi összetevőtől.

Nincs dinoszaurusz alakú pulykamell

Torsten Braner rámutatott: a fagyasztott hús vagy hús- és halkészítményeknél a rendelet hatályba lépését követően a termék első fagyasztási időpontját is meg kell adni. Emellett annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a fogyasztóknak az élelmiszer összetételéből adódó megtévesztését, mindazon húskészítmények és halászati termékek jelölésén, amelyek ugyan azt a látszatot keltik, hogy egy teljes darab húsból vagy halból állnak, de valójában több darabból (törmelékhúsból) készültek, a gyártóknak a jövőben fel kell tüntetniük a „darabokból formázott hús“, ill. „darabokból formázott hal” megjelölést.

Továbbá az eddig csak a marhahúsnál kötelező eredet-megjelölést a sertés-, juh-, kecske-, és baromfihúsra is kiterjesztik a jövőben. Ez az eredet-megjelölésre vonatkozó kötelezettség viszont csak 2015. április 1-től érvényes – fűzi hozzá a szakjogász.

Tudni fogjuk, mi mennyire hizlal

2016. december 13-tól minden előrecsomagolt élelmiszeren szerepelnie kell a tápértékjelölésnek, amelynek legalább a termék energia-, zsír- és telített zsírsav-, szénhidrát-, cukor-, fehérje- és sótartalmáról tájékoztatást kell adnia. A rendelet részletes előírásokat tartalmaz ezen tápértékjelölések formai és tartalmi megjelenítését illetően.

Nem kell kidobni a régit, de észnél kell lenni

Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a rendelet követelményeinek mindenkori hatálybalépése előtt forgalomba került vagy megjelölt, de a rendelet követelményeinek nem megfelelő élelmiszereket az adott készletek kimerüléséig továbbra is értékesíteni lehet. Minden egyéb élelmiszer további forgalmazása esetén, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerek jelöléséről szóló rendeletnek, az élelmiszervállalkozásokat a felügyelet tetemes pénzbírsága fenyegeti. Ez azonban elkerülhető, ha az élelmiszervállalkozások alaposan felkészülnek a rendelet előírásainak betartására. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ezt még nem tették meg, érdemes mielőbb cselekedni – javasolja a szakjogász.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG