1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jók a Mammut eredményei és további forgalombővülésre számítanak.

Jelentős forgalomnövekedésre számít az idei év végi bevásárlási szezon kezdetével a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ, az üzletház hasznos alapterületének foglaltsága október elejére már meghaladta a 96 százalékot - közölte a bevásárlóközpont.

A közlemény idézi Györke Viktória értékesítési igazgatót, aki elmondta: a magas kihasználtság főként annak köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban érezhetően javult a lakosság fogyasztási kedve, emiatt az év végi időszakban akár 20 százalékos forgalom-növekedésre is számítani lehet.

Az értékesítési igazgató közölte: a Mammut Szolgáltató Zrt. a válság ellenére tavaly javította üzemi eredményét és nyereségességét. A vállalat üzemi eredménye több mint a háromszorosára, 1,13 milliárd forintról 3,43 milliárd forintra nőtt, az adózás előtti eredmény 2013-ban 506 millió forint volt. A Mammutban most 300 bolt van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Hogyan egyensúlyozz teljesítmény és pihenés között az üzleti életben?
Márkázott tartalom | 2025. július 3. 13:46
A mai üzleti világban gyakran előfordul, hogy a teljesítményt minden elé helyezzük, még akkor is, ha ez hosszú távon a jóllétünk rovására megy. Valójában az igazi siker kulcsa abban rejlik, mennyire tudatosan képes valaki pihenni és regenerálódni. A határidők betartása nem elég, figyelmet kell fordítani arra is, hogyan lehet feltöltődni a mindennapi terhek okozta stressz után.
Vásárló Autóbérlés – megfontolt választás
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 13:13
Egyre többen döntenek az autóbérlés mellett pénzügyi szempontokat mérlegelve. Saját járművet fenntartani manapság igencsak költséges vállalkozás, épp ezért sokak számára jobban megéri kocsit bérelni.
Vásárló Mit üzen a cégéről, ahogyan a véleményekre reagál?
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 12:00
Amikor valaki új szolgáltatót keres, az első útja gyakran a Google vagy a Facebook értékelésekhez vezet. Ez az első benyomás pillanatok alatt eldöntheti, hogy az érdeklődőből lesz-e vásárló. Az online térben a visszajelzések nemcsak szavak, hanem bizonyítékok. A minőségre, a hozzáállásra, és arra, hogy egy vállalkozás valóban figyel-e ügyfeleire.
Vásárló A szemüveg helyes ápolása a lehető legegyszerűbben
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 11:23
A szemüvegesek számára nem csupán egy stílusos kiegészítő a szemüveg, hanem mindennapjaik fontos kelléke. Ha nem vigyáznak rá megfelelően, az akár az életminőségük romlásához is vezethet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG