4p

Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.

A magasabb orrú járművek – például a városi terepjárók (SUV) – esetében különösen megnőtt a halálos kimenetelű gázolások esélye, ugyanis a Guardian által ismertetett kutatás szerint a legmagasabb autók sofőrjei gyakran egyáltalán nem látják az előttük álló gyerekeket. Nemcsak a legkisebbek vannak veszélyben, a magas motorháztetők akár arra is alkalmasak, hogy 9-10 éves gyerekeket kitakarjanak.

A kutatás készítői szerint az Európában is népszerű Land Rover és Jeep modellek esetében az átlagos motorháztető-magasság meghaladja az egy métert, és a gyártó szándékosan fenyegetővé teszi az autók megjelenését, ugyanakkor figyelmen kívül hagyva annak veszélyeit.

A magasabb autók esetében a sofőrök nem látják meg a gyerekeket?
A magasabb autók esetében a sofőrök nem látják meg a gyerekeket?
Fotó: Depositphotos

Veszélyesebb balesetek

Baleseteknél a magas orrú városi terepjárók gyakran a felnőttek létfontosságú szerveit, illetve a gyerekek fejét találják el. Az elgázolt gyalogosokat ráadásul testük súlypontja fölött éri az ütés, így gyakran előfordul, hogy előreesnek, majd a jármű átgázol rajtuk. A hagyományos, alacsonyabb orrú autók viszont inkább a lábat találják el, így az elütött nagyobb eséllyel esik a motorháztetőre, majd sodródik ki oldalra – így a súlyosabb sérülések kockázata is alacsonyabb.

A Transport & Environment (T&E) nevű civil szervezet jelentése szerint az új autók motorháztetejének átlagos magassága 2010 és 2024 között 77 centiméterről 84 centiméterre nőtt Európában.

Ez a növekedés szorosan összefügg az SUV-k eladásainak megugrásával – az eltelt 14 év alatt az új autók közül az SUV-k aránya 12-ről 56 százalékra emelkedett. Az Egyesült Királyságban és Európában jelenleg nincs jogszabály, amely korlátozná az autók orrának magasságát, de a kutatók szerint 2035-re be kellene vezetni egy legfeljebb 85 centiméteres határt.

Nagyobb autók, drágább fenntartás

A folyamatos „autóhízás” megállítására már több város is lépéseket tett, Franciaországban például Párizs és Lyon, Németországban Aachen magasabb díjakat kér a nagyobb autók parkolásáért, de az Egyesült Királyságban is készülnek hasonlóra.

A Jaguar Land Rovernél a lapnak megküldött közleményük szerint elkötelezettek a legmagasabb biztonsági előírások betartása mellett, és folyamatosan fejlesztik a technológiáikat – többek között gyalogosészlelő rendszert, 3D körkamera-rendszert és automatikus vészfékezést alkalmaznak. A T&E ugyanakkor hangsúlyozta: bár az automatikus vészfékező (AEB) segíthet megelőzni bizonyos baleseteket, egy jó AEB-rendszerrel ellátott autó, amelynek orra 60-75 centiméter közötti magasságú, mindig biztonságosabb, mint egy ugyanolyan AEB-t használó, de magasabb orrú jármű.

A nonprofit cég megbízásából a Loughborough Egyetem ipari formatervezési karán azt is tesztelték, mennyire láthatók a gyerekek a magasabb járművekből – az eredmény ijesztő.

Kiderült például, hogy egy Dodge Ram TRX vezetője egyáltalán nem látja a kilencévesnél fiatalabb gyerekeket, ha ők közvetlenül előtte állnak. Egy Land Rover Defender sofőrje pedig egy négy és fél éves gyereket sem venne észre hasonló helyzetben.

Egy belga kutatás, amely 300 ezer balesetet vizsgált, kimutatta: ha a motorháztető magassága 80 centiméterről 90 centiméterre nő, az 27 százalékkal növeli a halálos kimenetel esélyét a gyalogosoknál és kerékpárosoknál, a gyerekek halálozási rátája pedig kimutathatóan megugrik ebben az esetben. 

A jelentés végkövetkeztetése világos: az egyre elterjedtebb, magas orrú SUV-k komoly és növekvő veszélyt jelentenek a közbiztonságra, különösen a gyerekekre nézve. Mivel a társadalom semmilyen érdemi hasznot nem húz ezekből a járművekből, ideje, hogy a döntéshozók lépjenek – tették hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG