4p
Idén az online vásárlók száma elérte a 3,4 milliót Magyarországon, ez a szám a rendszeresen internetezők 72 százalékát jelenti. Leginkább számítástechnikai eszközök, könyvek, játékok és ruházati termékek kerültek a virtuális kosarakba. Az online vásárláshoz ugyan még a legtöbben asztali számítógépet használnak, de már megjelentek a mobiltelefonnal és tablettel vásárlók is.

3,4 millió vásárló, 217 milliárdos forgalom

Várakozásokon felül teljesített a hazai internetes kiskereskedelem, miután 2013-ban 217 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le az online áruházak idehaza, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 3,1 százaléka. Ez a volumen a 2012-es év teljesítményéhez képest 23 százalékos javulást jelent – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” kutatásából.

Interneten való vásárlás oka. Forrás: eNET

Az e-vásárlók, vagyis akik az elmúlt egy évben legalább egyszer vásároltak a weben, a felmérés alapján 3,4 milliós tábort képviselnek, ami az internetező felnőttek 72 százaléka. A fennmaradók közül 12 százaléka ugyan vásárolt már online, de több mint egy évvel ezelőtt, 16 százalék pedig még soha nem élt ezzel a lehetőséggel.

Kényelmes, de nem lehet megfogdosni

Az e-vásárlók leginkább a kényelem (69%), valamint a kedvező árak (54%) miatt választják a vásárlásnak ezt a formáját, de szintén sokan említették szempontként a házhoz szállítási, valamint ár-összehasonlítási lehetőséget.

Azok, akik egyáltalán nem vásároltak még online (rendszeresen internetező felnőttek 16%-a) legtöbbször azt kifogásolták, hogy egyrészt nem tudják megfogni, megvizsgálni a terméket, másrészt pedig nem bíznak magában az internetes vásárlásban.

A rendszeresen internetezők fele legalább negyedévente vásárol valamit az interneten, legtöbben számítástechnikai eszközöket, könyveket, játékokat/ajándékokat, valamint ruházati termékeket vesznek.

Mi alapján döntjük el, melyik boltba megyünk be?

A hazai e-kereskedelmi piacon több mint 5400 magyar nyelvű webáruház működik, és mivel ezek egymástól csupán néhány kattintásnyi távolságra vannak, így különösen fontos, hogy az e-vásárlók milyen szempontok alapján választják ki a számukra szimpatikus webshopokat.

A rendszeresen internetező, felnőtt online vásárlók a vásárlásnál legnagyobb arányban a szállítási díj mértékét (93%), a termék árát (93%) és a termékről elérhető képeket (92%) tartották inkább fontosnak.

Ezekkel közel azonos fontosságúnak bizonyult a részletes termékleírás, a vásárlási garancia, valamint a gyors megrendelési folyamat. Az olyan tulajdonságok mint a webáruház kinézete, az ismert márkanév és a termékről elérhető videó a fontossági sorrend végére kerültek.

Online vásárlás több eszközön

Online vásárlásra használt eszközként az asztali számítógépet említették a legtöbben (63%), majd pedig a laptopot/netbookot (50%). Ezen túlmenően minden tizedik e-vásárló jelezte, hogy a mobiltelefonján is szokott vásárolni, ehhez képest valamivel kevesebben teszik ezt táblagépen (4%).

 

 

Online vásárláshoz használt eszközök

Jöjjön meg gyorsan

Az e-vásárlók lehetőség szerint leginkább utánvétes (58%) vagy banki átutalással történő (45%) fizetési módot választanak. A szállítási módok közül a többség (72%) a futárszolgálatokat favorizálja, ugyanakkor, ahogyan a webáruházak közötti döntésnél is felmerült, a szállítási díj mértéke fontos szempont lehet. A vásárlásnál a kézbesítési lehetőségek választásakor a legtöbben (82%) a költségtényezőt említették meg befolyásoló tényezőként. A szállítási módok közti döntésnél a gyorsaságnak az online vásárlók felénél van szerepe, a legkevésbé meghatározónak pedig az átvételi pontok megközelíthetősége bizonyult.

A futárszolgálatos kiszállítás és a személyes átvétel közötti átváltást mutatja, hogy az e-vásárlók közel fele (49%) csak akkor választja az előbbit, ha nincs lehetősége átvenni a megrendelt terméket a boltban vagy átvételi ponton. Azonban közel minden harmadik online vásárló a kettő közül mindenképpen a futárszolgálatos kiszállítást választja.

Vásárlás külföldről

A hazai e-vásárlók 37 százaléka saját bevallása szerint szokott vásárolni külföldi webáruházakból, közülük pedig minden második ember legalább félévente teszi ezt. Vásárlás szempontjából a legnépszerűbbeknek a számítástechnikai eszközök és a ruházati termékek bizonyultak, de az órák/ékszerek, játékok/ajándékok, mobiltelefonok és szórakoztató elektronikai termékek kategóriája is előkelő helyen végzett.

Olcsóbb

A hazai webáruházakkal szemben a külföldiek előnyeként elsősorban a kedvezőbb árakat (71%) említették azok az e-vásárlók, akik nemzetközi webshopokból is rendelnek. A nagyobb választékot (54%) és az itthon nem elérhető termékek beszerezhetőségét (66%) is a külföldi online boltok javára nevezték meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG