Az RSM DTM Adótanácsadó cég szerint a bruttóbér-emelés költségvonzatához képest a munkavállalók majdnem kétszer nagyobb „elkölthető” jövedelemre tehetnek szert, ha adómentes utalványt kapnak. Az érdeklődés évről évre egyre nagyobb, ezt kihasználva az utalványkibocsátók újabb és újabb utalványtípusokat dobtak piacra. Van olyan például, amelyiket számítógép-használatra lehet fordítani, van olyan, amellyel munkaruhát vagy sportbelépőt lehet venni.
Az így megszerzett utalványok egy része azonban sokszor vált feleslegessé, ezért sokan kezdték el árulni, vagy cserélni azokat. Az egyik utalvány-kibocsátó például ún. „utalványtőzsdét” üzemeltetett, ahol a munkavállalók az adómentesen kapott, de felesleges utalványokat rövid időn belül olyan népszerűbb utalványokra cserélhették, melyeket munkáltatójuk csak adófizetés mellett adhatott volna nekik.
A Parlament év elején törvényt módosított: a visszaváltható, pénzzé tehető utalványokat kizárta mind az adómentes, mind pedig a kedvezményes adózási körből. Nyár elején pedig azt mondta ki az NGM és a NAV közös tájékoztatójában, hogy nem csupán a visszaváltható, hanem a más utalványra becserélhető utalványok sem juttathatóak adómentesen.
Vizer József, az RSM DTM adószakértője blogbejegyzésében arra figyelmeztet, lehet számítani arra, hogy a NAV az ellenőrzéseken kiemelt figyelmet fordít majd ezekre a juttatásokra.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
9 perce
-
December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
körülbelül 1 órája
-
Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
körülbelül 1 órája
-
Gyanús helyen ólálkodott egy orosz helikopter
2 órája
-
Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
2 órája
-
Felemás napja van a budapesti befektetőknek
2 órája
-
Fontos videót tett közzé az ukrán hadsereg – de valami nem stimmel?
3 órája
- A Legfőbb Ügyészség visszautasította Magyar Péter kifakadását
- Visszaszólt a Fidesz a legújabb kormányzati feljelentés miatt
- Nagyon vezet a Tisza a Fidesz előtt
- Hullámvasútra ült fel a forint
- Lannert Judit fontos bejelentést tett az oktatásról
- Újabb tisztázás vár Kaminsky Fanni megbízásaira egy furcsaság miatt
- Ledobtuk a béklyót: így teljesíthet a gazdaság a kormányzati ciklus végéig
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
-
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32 -
Norvég befektető vásárolta fel a magyar pénzügyi szoftvercéget2026. szeptember 22. 11:31 -
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16
További hírek >
-
Teljes vámreform Európában
16:55
-
A Fidesz idológiai központjába tartott házkutatást a rendőrség, mert közpénzből milliókat fizettek egy körözött külföldinek
16:10
-
Változás a Fidesz média-zászlóshajójának csúcsvezetésében
15:02
-
Kibertámadás érte a Genertel Biztosítót
14:04
-
Két hónapos csúcson a dollár
13:34
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
2026. szeptember 23. 05:43
-
Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
2026. szeptember 23. 07:29
-
Simor András: Miért pont most bizonygatja Matolcsy György, hogy semmi szerepe nem volt a zsarolási ügyben?
2026. szeptember 22. 19:42
-
Új szabály jön a Ryanair-járatokon
2026. szeptember 22. 19:32
-
Velős üzenetet küldött Trump Putyinnak
2026. szeptember 22. 19:12



