2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Végre nem a kukában, hanem jó helyen végzi az el nem adott élelmiszer. De mi erre a szabályozás?

A cseh, lengyel, szlovák és magyar áruházakat tömörítő Tesco Európa összesített adatai szerint a 2016/2017-es pénzügyi évben az áruházlánc összesen 3 325 675 tonna élelmiszert értékesített, a működése során pedig 60 918 tonna élelmiszer-felesleg és -hulladék keletkezett. A feleslegből régiós szinten 8143 tonna élelmiszert adományozott rászorulóknak, valamint ajánlott fel állatmenhelyek számára, illetve takarmányozásra, ezt közölte a Tesco a Privátbankár.hu-val. Magyarországon egy év alatt 944 556 tonna élelmiszert adtak el, 19 233 tonna eladatlan áruból 29 százalékot tudtak jótékony célra felajánlani (3421 tonna rászorulóknak, míg 5755 tonna állatmenhelyek számára ment).

Az áruházlánc 2014-ben indította el az áruházi élelmiszermentő programját, amelynek keretében a programban részt vevő áruházak munkatársai minden munkanap végén összegyűjtik a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket, és azt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és partnerszervezetei segítségével rászorulóknak juttatják el. A program során 2017. augusztus végéig összesen több mint 7841 tonna adományt adott át az áruházlánc, ami mintegy 19,6 millió adag ételnek felel meg. Az adományozás már 118 hazai áruházban zajlik, a Tesco célja pedig az, hogy 2020-ig minden közép-európai áruháza készen álljon arra, hogy jótékony célra ajánlja fel az élelmiszer-felesleget.

Mit tehet a lakosság?

A tudatos vásárlói magatartást is erősíteni kívánja a cég, ennek érdekében a vállalat 2017 szeptemberében jelentette be, hogy a zöldség-gyümölcs osztályain megszünteti az egyet fizet, többet kap akciókat. Szintén a háztartási hulladék csökkentését segíti a citrusfélék gyorsabb beszállításával, amivel ezek a gyümölcsök akár két nappal tovább is frissek maradnak, és amivel így kevesebb élelmiszer kerül a szemétbe a háztartásokban.

A tudatos vásárlásról és a pazarló életmód felszámolásáról korábban már rengeteg cikket és tippet írtunk, ezekről itt, itt és itt olvashatsz a Privátbankár.hu-n.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG