3p

Számos olyan komoly szakterület létezik – például bankszakma, pénzügyi szektor –, amikor a munkaközösségnek is szüksége van közös feltöltődésre és megújulásra, a HR-es munkatársakra pedig az a komoly feladat hárul, hogy megfelelő helyszíneket találjanak a csapatépítésre.

Zalakaros wellness szálloda szempontjából kifejezetten jól ellátott helyszínnek számít, már csak a Hotel Karos Spa Zalakaros okán is, de ezen felül is számos előnnyel rendelkezik. Csendes, különleges atmoszférájú kisváros sok programlehetőséggel, amikkel könnyű színesíteni a programot.

Városnézés borkóstolással egybekötve

Zalakaros bortermő vidéken helyezkedik el, ezért – ha az embernek van ilyen irányú indíttatása – minden út valamilyen pincészetbe vezet. A környékre a fehérbor a jellemző, ez teszi ki a termelés 80 százalékát, ezek közül is kiemelkedik az olaszrizling. Több minőségi borászat is található a környéken, ahol minőségi borokat kóstolhat a csapat. A Balogh Pincészetben például a család már több mint 200 éve foglalkozik szőlőműveléssel, jelenleg 1 hektáron gazdálkodnak.

Persze nem kell egyenes úton a pincébe indulni, lehet előtte várost is nézni a Dotto Kalandbusszal, melyen vígan ücsörögve megismerhetik ennek a virágos kisvárosnak a csodáit, de nem kell aggódni, a végállomás itt is az Arany Pince. Viszont előbb megtekinthetik a városközpontot, a gyógyfürdőt, az arborétumot, az Isteni Irgalmasság templomot, és a lista még távolról sem teljes.

Kalandosabb kedvű csapatok nem csak passzív városnézésre vállalkozhatnak, hiszen Segway túrákra is lehet jelentkezni. Aki szeretne, ezzel a különleges közlekedési eszközzel cikázhat körbe-karikába Zalakaroson, olyan részeket is megismerve, ahol még a helyiek is ritkán járnak. Az eszköz mellé a szervezők kísérőt is adnak, aki jól ismeri a dimbes-dombos karosi utcákat, szőlőföldeket, parkokat, legszebb panorámát kínáló pontokat.

Vízitúra a fodros Zalán

A címben kicsit megkevertük a szavakat, hiszen a Fodros vízitúráról van szó. Nem raftingról van jelen esetben szó, hanem inkább kellemes szórakozásról, amin fiatalok, idősek, edzettek és kevésbé edzettek egyaránt részt vehetnek, mégcsak úszni sem kell tudni.

A túra szervezője szinte mindent biztosít: kenut, lapátot, mentőmellényt, vízhatlan hordókat, kíséretet, oktatást. Sőt, még a szalonnát, hagymát és kenyeret is a piknikhez.

Az építendő csapat elég ha csak némi jókedvet hoz magával, fürdőruhát és persze olyan sportosabb felszerelést, ami nem gátolja egy kis mozgásban. A program csapatépítésre tényleg ideális, hiszen akár 30 fő is részt vehet egyszerre a túrán.

Bobo Fun Park – Irány Alsópáhok!

A Balatonra kevesen járnak pusztán üldögélni, hiszen a tó és környéke számos lehetőséget kínál az aktív pihenésre, viszont ezen lehetőségek közül is kiemelkedik a Bobo Fun Park. Több ez, mint egy klimatizált játszóház, hiszen itt nem csupán a gyerekek szórakozhatnak remekül, hanem a felnőttek is előhívhatják a bennük élő – és sokszor unatkozó – gyermeket. Éppen ezért ez a program a zalakarosi csapatépítésnek szinte kötelező eleme.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG