1p
Már csak nyolc nap van hátra a pályázatok leadásának határidejéig, mégis újabb módosítás született a feltételekben. Csak utcára nyíló boltban lehet majd cigit árulni - a plázák így gyakorlatilag kiesnek.

Nyolc nappal a dohány-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt koncessziós pályázatok beadási határidejének lejárta előtt újfent módosította a pályázati feltételeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - írja a Napi Gazdaság. A változtatás lényege, hogy a pályázat gyakorlatilag kizárja a hagyományos bevásárló-központi dohánytermék-elárusítást, mert a szabályzat szerint a boltoknak az "utcára" kell nyílniuk.

A Nemzeti Dohányboltok Szövetsége álláspontja szerint egyrészt feleslegesen szűkítik tovább a jelentkezők számát, másrészt a kültéri bejárat nagyban veszélyezteti a dohányboltok biztonságát, hiszen azok az üzletközpontok, amelyek ezzel a kiegészítéssel kiesnek az elárusítóhelyek közül, biztonságosabb feltételeket nyújtanak egy dohánybolt számára, mint egy önállóan, egyedül álló üzlet.

A módosításokat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. weboldalán tették közzé - a szövetség szerint ezért felettébb kétes legitimációval rendelkezik. Véleményük szerint ugyanis amennyiben a jogszabályban meghatározott feltételeket módosítanak, úgy azt a Magyar Közlönyben kell megjelentetni, formailag megszabott módon − törvénymódosításként vagy értelmező kormányrendeletként - írja a Napi Gazdaság.

Megállás nélkül faragják a jogszabályt

Alaposan megváltoztak a trafikokra vonatkozó feltételek az eredeti törvény kiírása óta, ami finoman szólva sem könnyíti meg a vállalkozó kedvűek életét, és a megfelelő előkészítettség, hatástanulmányok hiányára utal.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, ugyanebben a módosításban tolták ki február 22-ig, vagyis kilenc nappal a dohánytermékek kiskereskedelmi koncessziós pályázatának beadási határidejét. Egy másik módosításnak köszönhetően pedig szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának a nemzeti dohányboltok. Az eredeti törvényt pedig tavaly decemberben módosították, e szerint lottót és sorsjegyet is árulhatnak a trafikok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
Vásárló Elmaradt az örömhír a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 14:15
Nem jön árcsökkenés.
Vásárló Vezeték nélküli riasztórendszerek: a modern otthonok őrei
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 11:20
A mai technológiai korszakban az otthonok védelme új alapokra helyeződött, és a korszerű riasztórendszerek egyre fontosabb szerepet játszanak a biztonság megteremtésében. A legújabb okos riasztók segítségével bármilyen helyzetben vigyázhatsz értékeidre és szeretteidre, hiszen a telefonodról bárhonnan elérheted és vezérelheted otthonod védelmét.
Vásárló Társasházi mérés: innováció az elszámolásban
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 08:44
A modern társasházak egyik legnagyobb kihívása, hogy pontosan és igazságosan osszák el a közös költségeket a lakók között. Az új technológiák, mint például a távleolvasási rendszerek, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hőmennyiségmérők, vízórák és költségmegosztók adatai automatikusan és pontosan kerüljenek begyűjtésre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG