Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH).
A hatóság a vezetési tapasztalat és az alapvető technikák jobb elsajátítása érdekében kezdeményezte a csütörtökön hatályba lépő változtatásokat. Az NKH szerint a változtatás megszüntetheti azt a hibás gyakorlatot, amellyel a tanulók "szinte álló autóban" tanulnak vezetni.
Újdonság továbbá, hogy a tanulóknak a közúti közlekedés szabályairól szóló elméleti vizsga első előadásának napjától számított egy éven belül le kell vizsgázniuk. A határidőt elmulasztóknak újra kell kezdeniük a tanfolyamot. Ezt a szabályt az október 1-je után induló tanfolyamokra kell alkalmazni.
A motoros jogosítványra jelentkezőket érinti, hogy az elméleti tanfolyam és vizsga alól is mentesülnek azok, akik két éven belül jelentkeznek az újabb motoros kategóriára. A két éven túl jelentkezőknek sem kell a teljes tanfolyamot elvégezniük, nekik - kategóriától függően meghatározott óraszámú oktatásban kell részt venniük.
Egyszerűsödtek a képzésre beiratkozás feltételei, nem lesz szükséges az orvosi alkalmasság, illetőleg az alapfokú iskolai végzettség igazolása a képzésre történő felvételkor. Ezekről a tanulónak elegendő lesz nyilatkoznia, de a tanulót tájékoztatni kell a vizsga későbbi feltételeiről.
Az elméleti vizsgáztatást érinti még, hogy a hallássérültek is tehetnek szóbeli vizsgát, amelyen a közlekedési hatóság által kirendelt jelnyelvi tolmács működik közre.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Lekötött betétbe vagy állampapírba fektessem a pénzem?
34 perce
-
Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
körülbelül 1 órája
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
2 órája
-
Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
5 órája
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
18 órája
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
19 órája
-
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
20 órája
- Washington Post: az oroszok azt javasolták, hogy Orbán Viktor ellen rendezzenek meg merényletet (frissítve)
- Szomorú látlelet: két és félmillió ember magyar nem tud étterembe járni
- 999 évre kibérelte a stadionját egy focicsapat
- Ketyeg az óra Iránban Donald Trump posztja után
- Brutális károkat okoz az iráni háború, aggasztó új jelentést tettek közzé
- Itt van, mekkorát kaszált a Fradi a történelmi jó szerepléssel
- Európának végül csak az orosz olaj marad? Ez Viszont Privát
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
A tervek között vannak hasonlóságok.
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Mit tehetnek a cégek, ha másodállást vállalnának a dolgozók?-
09:51
-
Lecsengett az Otthon Start első rohama?
08:58
-
A siker 5 pillére: így építenek stabil céget a legokosabb vállalkozók
05:59
-
Lépéskényszerbe került egy légitársaság az elszálló olajárak miatt
17:41
-
Klímafordulat Magyarországon: 2030-ig radikális változások kellenek
17:07
-
Egymás mögött sorakozó hegyek, kristálytiszta tavak, harapnivaló levegő
08:30
-
Tenerifén tombol a Therese – a turizmus viharüzemmódba kapcsolt
05:48
-
Jó hír a bort szeretőknek: kisebb lehet a szívkockázat, mint más alkoholok esetén
05:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
05:25
-
Különleges kirándulóhely és megbízható partner: Riegersburg vára
05:04
-
Megkezdődött a helyreállítás a felsőtárkányi sziklaomlásnál
07:59
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
2026. március 22. 08:55
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2026. március 21. 14:37
48 órát adott. 

