3p
Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból.

A pénzügyi rezsicsökkentésről szóló fideszes törvényjavaslatot este fogadta el az Országgyűlés 303 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett.

A törvény értelmében azoknak lesz lehetőségük ingyenesen készpénzt felvenni magyarországi automatákból, akik elmúltak 16 évesek, magyarországi lakóhelyük vagy tartózkodási helyük van, és nyilatkoztak arról, hogy melyik fizetési számlájuk esetében kérik a díjmentes pénzfelvétel lehetőségét.

Mínuszban is lehet az egyenleg

Nyilatkozni - szemben a korábbi tervekkel - nemcsak személyesen a pénzintézetnél lehet majd, hanem netbankon keresztül is december 1. és január 20. között. Később ezt a nyilatkozatot lehet módosítani, azaz másik számlát megjelölni. A jogszabály emellett kimondja: 2014 végéig központi rendszert kell létrehozni annak nyilvántartására, hogy a fogyasztók az előírásoknak megfelelően tettek-e nyilatkozatot.

Mindenki csak egy bankszámlája esetében élhet az ingyenes készpénzfelvétel jogával. Legfeljebb százötvenezer forintig annak is biztosított lesz a fizetés, a nyugdíj, a szociális támogatás, valamint az ösztöndíj díjmentes felvétele, akinek mínuszban van a számlaegyenlege.

Azok is vehetnek majd fel ingyenesen készpénzt - a számlavezető pénzintézetnél -, akiknek a jogszabály hatálybalépése előtt nem volt bankkártyájuk, de van folyószámlájuk. Nekik ezt a jogot 2014 végéig biztosítja a törvény.

Árgus szemekkel figyel majd az MNB

A jogszabály azt is rögzíti, hogy az ingyenes pénzfelvétellel összefüggésben a bankok nem háríthatnak semmilyen költségnövekedést az ügyfelekre. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője - a javaslat egyik előterjesztője - korábban elmondta, hogy ezt a pénzügyi felügyeleti jogosítványokat is gyakorló Magyar Nemzeti Bank ellenőrzi majd, sőt külön is felhívja Matolcsy György jegybankelnök figyelmét arra, hogy ennek megfelelően folyamatosan ellenőrizzenek 2014 első hónapjaiban.

Rogán Antal korábban a pénzügyi rezsicsökkentés első lépésének nevezte a törvényt. A javaslat indoklása szerint az elmúlt egy évben jelentősen drágultak Magyarországon a banki szolgáltatások. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2012 decemberéhez képest a banki költségek átlagosan több mint 45 százalékkal emelkedtek, miközben az Európai Unió tagállamaiban átlagosan csupán 0,8 százalékos volt a növekedés.

Az előterjesztők szerint a banki költségek drasztikus emelkedése elsősorban az alacsony keresetű családokat érinti hátrányosan, hiszen nekik akár a havi jövedelmük 2-3 százalékát is felemészthetik a különböző banki díjak és jutalékok. Megjegyezték azt is, hogy a hazai pénzintézetek az őket terhelő adóköltségeket jelentősen meghaladó mértékben emelték az ügyfeleket érintő díjakat és jutalékokat, úgy, hogy ezek a költségek előre nem látható módon, nem kiszámíthatóan változtak. Ezek a folyamatok együttesen indokolták a törvénymódosítást - közölték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG