Áprilisban az előzetes becsléssel megegyezően 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbival összevetve - derült ki Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most megjelent felülvizsgált részletes adatokból.
Az élelmiszer-vásárlások naptárhatással kiigazított volumene 3,1 százalékkal nőtt az előzetesen közölt 3,3 százalékkal szemben, a nem élelmiszer jellegű áruk vásárlása pedig stagnálás helyett 0,2 százalékkal csökkent, az üzemanyag-forgalom viszont az előzetesen jelzett 6,3 százaléknál is jobban, 6,5 százalékkal nőtt.
Az internet volt a favorit
Miközben gyógyszerből valamivel többet vásároltunk, mint egy éve, aközben használt ruhából is kevesebb fogyott. Sok parfümöt vettünk viszont, hiszen az illatszerek forgalma több mint 8 százalékkal nőtt.
A csomagküldés és internetes kereskedelem viszont ennél is jóval nagyobb mértékben nőtt. Az egy évvel korábbi időszakhoz képest több mint harmadával, egészen pontosan 34 százalékkal bővült a forgalmuk.
Az egy éve minden hónapban csökkenő kiskereskedelmi forgalomnak a várakozásokat meghaladó áprilisi fellendüléséhez hozzájárult a reálkeresetek 4,1 százalékos emelkedése, amely versenyszférában 5,2 százalékot is elért áprilisban.
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.

Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei



