2p
A múlt év második felétől jelentősen javította a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó adatokat szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A januári kiskereskedelmi forgalom volumene így 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első becslés alapján március elején közölt 3,9 százalék helyett.

A KSH lábjegyzetben közölte, hogy a korábbi adatoktól való eltérést a dohányforgalmazás szabályozásának és az adatok forrásának megváltozása okozta. A KSH az élelmiszer-, ital-, dohányáru szaküzletek forgalmán belül a dohányáru-szaküzletek forgalmának megállapításához a korábbi mintavételes adatgyűjtésen alapuló becslés helyett 2014. március 10-étől a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től átvett teljes körű dohányforgalmi adatokat alkalmazza. A kiskereskedelmi forgalom 2013. júliusig visszavezetett adatokból számított volumenindexei – a korábban közzétetthez képest – 1,2 és 2,3 százalékpont közötti mértékben emelkedtek.

Mit vettünk?

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene januárban 8,5%-kal nőtt. Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a forgalom döntő hányadát (78,2%) az élelmiszer jellegű vegyesüzletek adták, ahol az értékesítés volumene 3,8%-kal csökkent, miközben az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké – a dohány-kiskereskedelmet érint őjogszabályi változások miatt – 123,4%-kal volt több, mint 2013. januárban.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene januárban 4,1%-kal emelkedett 2013 hasonló időszakához képest. Növekedtek az eladások az iparcikk jellegű vegyes- (10,2%), a textil-, ruházati és lábbeli- (8,3%), a bútor-, műszakicikk- (6,8%), valamint a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben (1,4%). A forgalom az előző évinélkisebb volumenű volt a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk üzletekben(4,2%). A használtcikk-üzletekben a forgalom volumene nem változott az előző évihez képest.

A korábbi időszakhoz hasonlóan folytatódott a dinamikus bővülés az árucikkek széles körére kiterjedő, csomagküldő és internetes kiskereskedelemben (26,4%).

Az üzemanyagtöltő állomások forgalma januárban nőtt, volumene 4,1%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit.Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számítógépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai januárban 3,0%-kalnőttek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG