1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Daimler soha még annyi autót nem adott el egyetlen hónapban, mint az idén márciusban, és az első negyedévi eladások is rekordnak számítanak.

A Daimler konszern Mercedes, AMG, Smart és Maybach márkáiból márciusban 150 ezer 430 darab kelt el, 5,7 százalékkal több, mint a tavalyi azonos hónapban. Ezen belül Mercedes modellekből közel 140 ezer kelt el, 6,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Vannak azért problémák is

Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal - részletek  >>

Az eladások az ázsiai-csendes-óceáni térségben 10,5 százalékkal, az Egyesült Államokban 6,5 százalékkal emelkedtek. Németországban, a konszern belföldi piacán viszont 2,5 százalékkal csökkentek.

Az eladási számokat elsősorban a Mercedes A és B osztályú modelljeinek piaci sikere emelte meg. A kompakt kategóriában az első negyedévben 77 ezer autót értékesített a Daimler konszern, közel ötven százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A Daimler márkáiból az első negyedévben eladott 350 ezer 530 autó szintén rekordnak számít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Álláskeresés Budapesten: hogyan tűnhetsz ki a tömegből?
Márkázott tartalom | 2026. január 3. 09:34
Budapesten állást találni izgalmas kihívás, ami kellő felkészülést igényel. De vajon hogyan teheted eredményessé az álláskeresői stratégiádat? A megfelelő eszközökkel és módszerekkel könnyebben boldogulhatsz a munkaerőpiacon, legyen szó akár irodai, akár fizikai munkáról.
Vásárló Az albérleti szerződés jogi kihívásai: miért fontos a kiköltözési nyilatkozat?
Márkázott tartalom | 2026. január 2. 09:07
Az albérletekkel kapcsolatos jogi kihívások sok bérbeadót és bérlőt állítanak szemben egymással. Ebben a közegben a kiköltözési nyilatkozat jelentős szerepet játszik abban, hogy mindkét fél nyugalmat találjon.
Vásárló Kardozás filmbe illően: megvalósítható gyermekkori álom
Márkázott tartalom | 2026. január 1. 10:01
Gyermekkorunk álmai gyakran kifinomult történetek lesznek elméletben. Ki nem akart volna filmbe illő hős lenni, karddal a kezében? Elvenni az ellenségek eszét, mint Zorro vagy mondjuk egy Jedi? Néhányunk számára ennek az álomnak a megélése mára lehetségessé vált, méghozzá egy olyan sportos környezetben, amely garantálja a valódi izgalmakat.
Vásárló Mit ajándékozzunk a gyerekeknek?
Márkázott tartalom | 2025. december 31. 11:17
Valljuk be, szinte mindannyiunk számára komoly fejtörést okoz a karácsonyi ajándékozás, de nincs ez másképp a születésnapokkal vagy a névnapokkal sem. Az pedig csak hab a tortán, hogy a gyerekeknek szánt meglepetések ára általában az egekben van. Nem beszélve a nagyobbakról, akiknek aztán szinte tényleg lehetetlen az ízlését eltalálni.
Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG