2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nehezen tartják a lépést az ingatlanpiaci fellendüléssel azok a fiatalok, az első lakásukat akarnák megvenni. Az elmúlt 6 évben szinte folyamatosan csökkent a lakásvásárlók között az első otthonukat vásárlók aránya, amely jelenleg 20 százalék körül mozog. A fiatalok jellemzően a kisebb alapterületű, modern lakásokat keresik, így az újépítésű lakások folyamatos megjelenése javíthat ezen az arányon, amelyen az állam lakástámogatási kezdeményezései is erősíthetnek.
Fészekrakók

A Duna House az MNB Lakáspiaci jelentésének adatait is felhasználva elemezte az első lakásvásárlói és befektetői réteg változását az elmúlt időszakban. Ez a két szegmens változott ugyanis a legjobban. Míg az első lakásvásárlók hat évvel ezelőtti 35 százalékos aránya 2015-től 20 és 25 százalék közé csökkent, addig a befektetési célú vásárlás fordított arányban, 20 százalékos legalacsonyabb részarányról 40 százalékig emelkedett.

„Az első lakásvásárlók mindig fontos szerepet töltenek be az ingatlanpiac keresleti oldalán. Jellemzően a 40-60 négyzetméter közötti lakásokat keresik, idén áprilisban Budapesten átlagosan 24 millió forintot költöttek ingatlanvásárlásuk során. A 2020-ig biztosan tartó újépítésű projektek növekvő számával az első lakásvásárlók aránya is emelkedhet” – mondja Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

A befektetési céllal vásárlók aránya az elmúlt 3 évben már fixen 40 százalék körüli értéken mozgott, ők jellemzően a jól kiadható szintén nem túl nagy lakásokat keresik a piacon, amelyekért a múlt hónapban már átlagosan több mint 30 millió forintot fizettek.

Vegyünk, de miből?

Az első lakásvásárlók arányának növekedését az állami ösztönzők is segíthetik. A lakástakarék után járó állami támogatás, a családi otthonteremtési kedvezmény, a támogatott hitelek és hitelelengedési lehetőség, valamint a lakáshitel-cafeteria is támogatja a fiatalokat lakáscéljaik elérésben.

A befektetési célú vásárlást az alacsony kamatkörnyezet és a dinamikusan emelkedő ingatlanárak teszik vonzóvá. Az MNB adatai szerint mind a használt, mind az újépítésű lakások esetében az elérhető hozamprémium 5 százalék felett volt az elmúlt három évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Új pályára áll a lakáspiac 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 12:47
Váratlan fordulat történt  a lakásáraknál.
Ingatlan Meglepő fordulat: az Otthon Start tényleg megállította az lakásárak emelkedését a fővárosban
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 09:27
Bőséges a választék, az árak viszont szeptember óta nem emelkedtek tovább.
Ingatlan Elér a tűréshatárhoz a lakáspiac? Nőhetnek még tovább az árak?
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 11:09
Így alakulhat a 2026-os év a lakáspiacon a szakértők szerint.
Ingatlan Újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 12:59
Tavaly decemberben újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac, így országosan 9646 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz viszonyítva 1,5 százalékos növekedés, éves összevetésben viszont 5,7 százalékos csökkenés – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House kedden az MTI-vel.  
Ingatlan Lefulladt az Otthon Start: 16 százalékos mínusszal zárt a lakáspiac
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:19
2025 végén viszont bővült a kínálati oldal.
Ingatlan Biztos, hogy jó áron vált meg az ingatlanjától? Most megtudhatja
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 10:04
Volt olyan luxusvilla, amely 1,7 milliárd forintért kelt el 2025-ben.
Ingatlan Tíz ingatlanvásárlóból négy Otthon Starttal vesz lakást
Privátbankár.hu | 2025. december 31. 13:05
Panyi Miklós államtitkár gratulált annak a 20 ezer fiatalnak, aki az Otthon Start által vett lakást, és elmondta: 15 ezer szerződés megkötése jelenleg is folyamatban van.
Ingatlan Betett az Otthon Start: egy jó időre vége a befektetési célú lakásvásárlásoknak?
Privátbankár.hu | 2025. december 30. 11:27
Ársapkát képzett az albérletpiacon a kedvezményes hitelprogram, 250 ezer forintos bérleti díj felett nehezített terep vár a lakáskiadókra.
Ingatlan Részletes számok érkeztek az Otthon Startról – már ezermilliárd felett az igénylések összege
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:13
Itt vannak az első száz nap eredményei – több mint 20 ezren már új lakásban szilvesztereznek az államtitkár szerint.
Ingatlan Airbnb-pánik Budapesten: több ezer család megélhetése forog kockán
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 17:54
Szakmai javaslattal állt elő a Magyar Apartmankiadók Egyesülete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG