3p
Idén is vissza nem térítendő támogatással ösztönzik a társasházak felújítását. 15 lakóközösséget, összesen 12 millió forinttal támogatnak.

2006 és 2016 között a magyarországi lakások csupán 64 százalékában végeztek korszerűsítést célzó felújítást – olvasható a legutóbbi mikrocenzusról tavaly bemutatott KSH-kiadványban. Részben ezért is hirdeti meg újra a lakóközösségeket vissza nem térítendő támogatással segítő pályázatát az OTP Business.

Az idén 11 éves kezdeményezés célja a társasházak és lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése és szépítése, a közösségi élet kialakításának, illetve fenntartásának támogatása, valamint a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések ösztönzése. A lehetőség egyaránt nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára. A pályázók 2019. február 11-e és 2019. június 16-a között, az itt található űrlap kitöltésével nevezhetnek, három kategóriában: Ezermester, Biztonság és Közösségépítés.

Az Ezermester kategória a társasház vagy lakásszövetkezet üzemeltetésének hatékonyságát támogató pályázatokat foglalja magába. Így ide tartoznak egyebek mellett a szigetelési, korszerűsítési, felújítási és építési munkálatok, valamint a környezettudatos életvitellel kapcsolatos beruházások (például a szelektív hulladékgyűjtés és tárolás megoldása vagy a megújuló energetikai eszközök telepítése). Emellett idén már a lakóközösség mindennapjait megkönnyítő fejlesztésekre is kiterjed a kategória, mint a közösségi terekben ingyenesen elérhető wifi szolgáltatás kiépítése.

A Biztonság kategóriába azokat pályázatokat várja az OTP Business, amelyek a lakók biztonságát és védelmét szolgálják. Ebben tehát például lépcsőházak és lépcsők balesetmentesítésére, az épületek akadálymentesítésére, esetleg tűz- és vagyonvédelmi beruházásokra nyerhetnek támogatást a pályázók.

A közös használatú szabadtéri területek fejlesztését, például a kertépítést, parkosítást, dísznövények telepítését, esetleg kerti sütő hely kialakítását a Közösségépítés kategória támogatásai szolgálhatják.

A szakmai zsűri kategóriánként öt pályázatot díjaz. Emellett a nyertes társasházak vagy lakásszövetkezetek pályázatainak benyújtói 100 ezer forint értékű ajándékutalványt kapnak. Egy lakóközösség több kategóriában is adhat be külön-külön pályázatot, és több célra is nyerhet támogatást egyszerre.

Díjazás mindhárom kategóriában:

·        I. helyezés:         1.300.000 Ft

·        II. helyezés:        1.000.000 Ft

·        III. helyezés:       800.000 Ft

·        IV. helyezés:       600.000 Ft

·        V. helyezés:        300.000 Ft

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG