1p
Nátrán Roland elmondta, hogy a korábban tervezett 5 ezer helyett 25 ezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő 2014 végéig, ebből 8 ezret még idén. Az NGM helyettes államtitkára szerint az ingatlanvásárlásra a közel 100 milliárdos általános tartalék lehet a fedezet, de a költségvetési törvény módosítása is szóba jöhet.

Nátrán Roland,
az NGM helyettes államtitkára

Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén közölte: a Magyar Bankszövetséggel történt tavaly decemberi megállapodás alapján a korábban eldöntött 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant vásárol meg a NET 2014 végéig, ebből 8 ezret 2012-ben.

A NET program ez év január elsejétől működik, a hitelezők a törvény szabta határidőknek megfelelően márciusban megkezdték azoknak az ingatlanoknak a felajánlását, amelyeket még januárban jelöltek ki kényszerértékesítésre, és amelyek minden egyéb törvényi feltételnek megfelelnek. A hitelezők által eddig felajánlott ingatlanokat a NET az állam javára megvásárolja. A kijelölt ingatlanok felvásárlására a költségvetés 3 milliárd forintot biztosított az idei évre a Nemzeti Eszközkezelőnek.

Boldvai László azt kérdezte az NGM helyettes államtitkárától, hogy milyen költségvetési forrásból lehet finanszírozni a 35-40 milliárd forintba kerülő idei ingatlanvásárlást, mivel a költségvetésben a tavalyról nem elköltött két, illetve az idei évre betervezett három milliárd forint nem elegendő.

Nátrán Roland válaszában kifejtette: vagy az általános tartalékban lévő közel 100 milliárd forint lehet fedezet a különbségre, de szóba jöhet a költségvetési törvény módosítása is. Hangsúlyozta azt is, hogy a tervezett idei, GDP arányosan 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt nem veszélyezteti a NET programja.

A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette a NET-ről szóló törvény módosítását, és egy tartózkodás mellett döntő többséggel ugyancsak általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Nemzeti Bankról szóló tavaly év végén elfogadott törvény módosításáról beterjesztett törvényjavaslatot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lakásválság: még többen költözhetnek ki Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 09:57
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult.
Ingatlan Tényleg annyiért mennek el az ingatlanok, amennyiért meghirdetik őket?
Natív tartalom | 2025. május 28. 08:19
Az elmúlt hónapokban sok szó esett arról, hogy az ingatlanpiacon az eladók ceruzája nagyon vastagon fog, a hirdetési árak alapján szárnyaló piacot kell látnunk. Érdekes kérdés, hogy ezt az optimizmust mennyiben követi a tényleges árszint. Valóban ilyen árakon kelnek el az ingatlanok, vagy a végső üzletek szerényebb szinteken köttetnek?
Ingatlan A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:54
Két negyedév alatt ennyit pakoltak át a befektetők állampapírból az ingatlanpiacra az MNB friss jelentése szerint. Meg is ugrottak az árak.
Ingatlan Hiába gyűlnek a felhők, jött egy jó hír is az ingatlanpiacról
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 16:48
A kereskedelmi ingatlanok terén jó hírek érkeztek.
Ingatlan Lecövekeltek a lakáseladók
Privátbankár.hu | 2025. május 15. 13:51
Egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor.
Ingatlan Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára a hosszú hétvégén!
Márkázott tartalom | 2025. május 14. 09:43
Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatásának köszönhetően már 24 órán belül értesülhetsz arról, ha egy, a keresési paramétereidnek megfelelő ingatlan árát csökkentették.
Ingatlan Lassan új szelek fújnak? Fordulat előtt a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 13:36
A Duna House legfrissebb adatai szerint a 2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant – ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.
Ingatlan Nem hiszi el, hogy mennyibe kerül egy négyzetméter
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 11:26
Éves összevetésben viszont már 19 százalékkal magasabbak az áprilisi lakásárak Budapesten.
Ingatlan Időben vett állampapírt? Akkor ennek most mások is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 15:21
Az elemzők is reagáltak a KSH kedd reggeli közlésére, miszerint az első negyedévben ugyan országos szinten kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, ám a kiadott lakásengedélyek száma nőtt, igaz, csak Budapesten.
Ingatlan Véget érhet a drágulási horror a lakáspiacon?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 14:21
Megváltozhatnak az alkupozíciók és eljöhet a saját célra vásárlók ideje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG