2p
Kizárhatnak bizonyos ellátásokból a területükre álláskeresés céljából más tagországból érkező uniós polgárokat - mondta ki kedden közzétett ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság egy német vonatkozású ügyben.

Mi van azokkal, akik elvesztették munkájukat?

Azt már egy korábbi döntés alapján tudtuk, hogy azok a külföldiek, akik a munkába állás szándéka nélkül, csupán azért érkeznek egy EU-tagországba, hogy szociális segélyben részesüljenek, kizárhatóak a német alapellátásból.

A mostani ügyben az volt a kérdés: mi van azokkal a bevándorló uniós polgárokkal, akiknek ugyan szintén nincs munkájuk, de munkakeresés céljából érkeztek a fogadó tagállam területére, és bizonyos ideig már dolgoztak is ott?

A kérdés nem magyar állampolgárok jogvitájában merült fel, de nyilvánvalóan magyarok ügyét is érintheti.

1 év munka után 6 hónapig jár a segély

Ítéletében az Európai Bíróság megállapította: ha egy uniós polgár elveszíti munkáját azt követően, hogy legalább egy évet dolgozott, akkor a munkavállalói jogállása és tartózkodási joga legalább hat hónapig fennmarad. Ezen időszak alatt hivatkozhat az egyenlő bánásmód elvére, és jogosult a szociális segítségnyújtási ellátásokra.

Amennyiben azonban az uniós polgár még nem dolgozott a fogadó tagállamban, vagy ha a hat hónapos időszak letelt, az álláskereső ugyan nem utasítható ki e tagállamból, amíg bizonyítani tudja, hogy állást keres, és tényleges esélye van a foglalkoztatásra, ám ebben az esetben a fogadó tagállam megtagadhat tőle minden szociális segítségnyújtási ellátást.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG