Az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Kásler Miklós elmondta: négy év alatt négy lépcsőben emelik a béreket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent.
2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik a bérük, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal.
A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány - írja az MTI.
Karcos vélemény Győrfi Pál utódlása kapcsán.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




