1p
Az egyik legnagyobb görög szakszervezet szerint jövőre akár 29 százalékra nőhet a munkanélküliség, ha a kormány további megszorításokról dönt.

A magánszektorban dolgozókat tömörítő GSEE szakszervezet gazdaságkutató részlegének a vezetője az AP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a görög gazdaság továbbra is lejtmenetben van. Szavasz Rombolisz szerint a bruttó hazai termék (GDP) várhatóan 7 százalékkal csökken az idén. Emiatt a munkanélküliség 24 százalék körül alakul, mintegy 1,2 millió lesz az állástalanok száma.

A szakértő várakozása szerint jövőre tovább gyengül a görög gazdaság, a munkanélküliek száma 1,4 millióra nő, a ráta 28-29 százalék közötti lehet. Májusban 23,1 százalék volt a munkanélküliség, a 25 év alattiak körében 54,9 százalékos rátát mértek.

A görög kormány újabb megszorító csomagot készít elő, ami bér- és létszámcsökkentést tartalmaz a közszférában, valamint a nyugdíjak további megnyirbálását. A megszorító csomag elfogadása a feltétele a 130 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag következő, 31,5 milliárd eurós részlete folyósításának, e nélkül ősszel bekövetkezne az államcsőd.

Kétes versenyben a spanyolokkal

Andor László, az unió foglalkoztatási biztosa nemrég arra figyelmeztetett: különösen aggasztó az európai fiatal munkanélküliek magas száma, hiszen az súlyosan fenyegeti a társadalmi kohéziót.

A tagországok közül Ausztriában mutatták ki a legalacsonyabb rátát (4,5 százalék), Spanyolországban pedig a legmagasabbat (25,1 százalék). A spanyolok mögött rögtön ott vannak a görögök 23,1 százalékkal, bár ez utóbbi még májusi adat. Magyarországon júliusban 10,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Idén júniusban és tavaly júliusban egyaránt 11 százalékot mértek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG