Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
10 ezer fővel emelkedett a közszférában dolgozók száma, közülük minden 10. közfoglalkoztatott - ők húzzák le az átlagbért is.

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit.



A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 220 700 forint volt. A  keresetek eltérően alakultak a gazdaság különböző szektoraiban. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 231 800 forintot kerestek, míg a közszférában nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak 209 500 forintot. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 600 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,4%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 7,0%-kal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent a kereset, ennek hatását kiszűrve átlagosan 2,8%-os volt a bruttó keresetek emelkedése.

Ki fizeti a legtöbbet?

A legtöbbet fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (466 300 forint), ezt az információ és kommunikáció (410 300 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőz¬ellátás, légkondicionálás) követte (391 100 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (139 300 forint), a humán-egészség¬ügyi, szociális ellátás (146 600 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (158 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A vizsgált időszakban a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 57%-a átlagosan 10 300 forint  –  az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ami 1,7 százalékponttal mérsékelte a szféra bruttó keresetének csökkenését. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél is része¬sül¬het¬nek az alkalmazásban állók kompenzációban, ahol így a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 8,6%-a kapott ezen a címen 10 200 forintot.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012 I. félévében átlagosan 5,5%-kal – ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8,4%-kal – haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye 3,3%-kal emelkedett. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágak¬ban kö¬vetkezett be, a 2012. évi garantált bérminimum változása miatt.

Nettó 142 700 - ennyi az átlag

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 142 700 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 400, a szellemi foglalkozásúaké 188 000) forint volt, 1,6%-kal magasabb az előző évinél.
A 232 500 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,3%-kal haladta meg a 2011. január–júniusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,1% volt.

A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 810 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, 32,7 ezer fővel kevesebb, mint 2011. január–júniusban. A költségvetési szférában 742 ezren dolgoztak (10,6 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál), közülük átlagosan 79 ezren közfoglalkoztatás keretében. A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012 első hat hónapjában több mint négyszerese volt (átlagosan 62,6 ezer fő) a 2011. azonos időszakinak.

A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 104 ezer fő állt alkalmazásban. Összességében a nemzetgazdaságban – az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a közfoglalkoztatottakkal együtt 2656 ezer fő állt alkalmazásban, 21,4 ezer fővel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG